Ugrás a tartalomra

Adán is fellobbant a remény lángja

2021.12.05
14:03
2021.12.05
18:04
Forrás
Pannon RTV
Idén első alkalommal díszíti adventi koszorú Ada központját.

Kószó Krisztina és családja kezdeményezésére, a lakosság önkéntes anyagi támogatásával, Nagypál Noémi és csapata keze munkájának köszönhetően ünnepelheti hétről hétre így együtt is a község lakossága az adventi gyertyagyújtást. A második, a remény lángjának fellobbantására a szentmisét követően került sor.

Az elcsendesedés időszakának második vasárnapját a város apraja és nagyja közös énekkel, Szungyi Károly adai plébános pedig ünnepi beszédével tették varázslatosabbá. „Különösképpen fontosnak tartom az összetartozást, a családon belüli békességet, harmóniát, jóindulatot. Ez az adventi időszak különösképpen is alkalmas arra, hogy kicsit önmagunkba forduljunk, vigyázzunk egymásra és várakozzunk. Születést fogunk ünnepelni, ezért az adventi időszakban készülünk, várakozunk, az Úr Jézus születését fogjuk ünnepelni. Ugyanakkor alkalom ez arra is, hogy karácsonykor Jézus születésével együtt, a mi családjaink is, az emberek is újjászülessenek örömben és békességben.”

advent
második gyertya
Ada

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:37

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.