Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Adventi vásár Magyarkanizsán

2021.11.29
12:02
2021.11.29
15:48
Forrás
Pannon RTV
A hétvégén ünneplőbe öltözik a Magyarkanizsa központi tere, ugyanis adventi vásárt szerveznek december 3-án és 4-én.

A program pénteken 16 órakor kezdődik, az Anima kórus fellépésével. A délután folyamán fellépnek az általános iskolások, majd a gyerekeket közös játékra invitálják. 18 órától a Jingle Jazz Duo koncertje fokozza az ünnepi hangulatot. A két nap alatt ünnepi kirakodóvásár fogadja a látogatókat, de lesz mézeskalács-festő műhely, szabadtéri Betlehem és jótékonysági akciók is – emelte ki Vranić Váradi Lívia. Magyarkanizsa rpotokollügyi és tájékoztatási megbízottja hozzátette: szombaton, december 4-én 16 órától bábos, kézműves foglalkozásra várják a gyerekeket, ezt követően pedig kreatív gyermektorna következik.

„18 órától jöhet egy igazi közös bemelegítés, mégpedig a Mikulás-futást megelőző közös bemelegítés, szintén Sőreg Anita vezetésével. A Mikulás-futás rajtját pedig 18 óra 15 percre terveztük. Akik nem futnak és visszavárják családtagjaikat, barátaikat a térre, azokat időközben a Jazz&Roll Mini együttes koncertje szórakoztatja majd.”

Magyarkanizsa
Vranić Váradi Lívia

Most

22:14

Kilencgólos francia siker Montenegró ellen

Az olimpiai címvédő Franciaország 36-27-re legyőzte Montenegrót a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, hétfőn a budapesti MVM Dome-ban.
21:42

Emlékezni az ártatlan áldozatokra

1942 januárjában a magyar katonai alakulatok razziát indítottak a visszafoglalt Bácska Sajkás-vidékén. A túlkapásba torkolló akciónak több mint 1200 szerb, zsidó és roma nemzetiségű személy esett áldozatául, de magyar személyeket is kivégeztek.

Népszerű

Rendőrök lepték el Horgost

Rendőrök lepték el ma reggel Horgost. Feltételezhetően azt az eltűnt férfit keresik, akinek múlt hétvégén veszhetett nyoma a településen.

Meghalt Gaspard Ulliel

A színész síbaleset után vesztette életét. Egyebek mellett a Hannibál ébredése című filmből ismerhetjük.