Ugrás a tartalomra

Adventi vásár Magyarkanizsán

2021.12.05
11:37
2021.12.05
20:21
Forrás
Pannon RTV
Ünnepi színekbe öltözött a főtér, a hétvégi adventi vásár pedig igazi karácsonyváró hangulatot teremtett.

Kétnapos adventi vásárt tartottak Magyarkanizsán. Színes programokkal, karácsonyi dallamokkal és kirakodóvásárral várták a kilátogatókat.

A főtéren több százan kísérték figyelemmel az óvodások, általános iskolások és fiatalok rendhagyó karácsonyi műsorát, melyben több mint 170 gyerek szerepelt. Emellett különféle csapatjátékok, ügyességi feladatok várták a kicsiket. Több mint 20 kilogramm mézeskalácsot díszítettek ki.

Dulić Eliza, Magyarkanizsa: „Próbáltam úgy kidíszíteni, hogy nagyon életszerűek és díszesek legyenek, és karácsonyi hangulat legyen.”

Dulić Adrián, Magyarkanizsa: „Én mindig olyan mintákat csináltam, hogy körülveszem fehér pontokkal, és a közepét vagy becsíkozom, bepontozom a közepét vagy beszínezem felét.”

Kirakodóvásár, forralt bor, forró csoki, frissen sült lángos, illetve régi mesterségek interaktív bemutatója - szinte mindenki megtalálhatta a számára legvonzóbb programot. File Erzsébet, Magyarkanizsa: „Én nagyon elégedett vagyok, az este is itt voltam a családommal. Én azt hiszem, hogy ennyi stressz után, ami ért bennünket az elmúlt két évben, és adventi időt élünk, ez nagyon szükséges minden embernek.”

A vásáron adakozni is lehetett, a nehéz sorsú gyerekeknek és a Vajdasági Jótékonysági Licit támogatottjainak gyűjtöttek. Dobó Ella, tag, Vajdasági Jótékonysági Licit, Magyarkanizsa: „Jelen pillanatban 16-an vannak, és az ő számukra pénzadományokat gyűjtünk, azzal, hogy ezért cserébe süteményeket és kézműves termékeket tudunk adni.”

Az ünnepi kavalkádot után megtartották a XI. Mikulás-futást is.

advent
vásár
Magyarkanizsa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.