Ugrás a tartalomra

Antal István maradhat a szabadkai Zeneiskola igazgatója

2012.08.27
13:01


A tantestület a jelöltek közül ma neki szavazott bizalmat
A tantestület a jelöltek közül ma neki szavazott bizalmat. Az iskolaszék pénteken este dönt. Négyen pályáztak a szabadkai zenede igazgatói tisztségére. Egyikük nem tudta igazolni magyar nyelvtudását, így kizárták. A három jelölt - Antal István, Barlai Edit és Máté Krisztina - közül az eddigi iskolaigazgató kapta a legtöbb szavazatot. A tantestület 114 tagja közül 101-en szavaztak, Antal Istvánt 53-an támogatták. Azt mondta, a magyar nyelvű oktatás fejlesztésére és a tanárok továbbképzésére helyezi majd a hangsúlyt: „van olyan kolléga is, aki meg sem tud szólalni magyarul, ugyanakkor magyar diákok vannak nála. Kicsit szabadjára lett engedve az irányítás, és most ezen komolyabban fogok dolgozni. A következőkben a tanárok továbbtanulási lehetőségét jobban szeretném fejleszteni, és a tudást magasabb szintre emelni.”



Pénteken az iskolaszék dönt a jelöltekről, a tantestület véleményét figyelembe véve. Mint ismeretes, korábban az iskolaszék azon az állásponton volt, hogy a jelentkezőknek nem kell kötelezően tudniuk magyarul. Több viharos ülést követően fogadták csak el a hatályos törvény rendelkezését. A pályázatból emiatt kizárt jelölt, Mira Temunović a szavazás előtti felszólalásában is nehezményezte, hogy több évtizedes gyakorlata és tapasztalata ellenére nem indulhatott a tisztségért, mivel nem tud magyarul. Egyébként egyesek forgatócsoportunkat sem fogadták szívesen, tiltakoztak a médiajelenlét miatt. A jelölt személyét a Magyar Nemzeti Tanácsnak is jóvá kell hagynia. Azt követően a tartományi oktatási titkár nevezi ki a zenede igazgatóját.

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.