Ugrás a tartalomra

Az első vásári napon is oltottak Topolyán

2021.05.09
15:17
2021.05.09
16:21
Forrás
Pannon RTV
A Vásártéri Otthonban kialakított oltóponton a Dr. Hadzsy János Egészségház csapata fogadta az oltakozni vágyókat. A Vöröskereszt aktivistái a vásárt járva szórólapot osztogattak az érdeklődök között az oltóponthoz irányítva őket.

Vasárnap, az év első vásári napján is folyt az oltás Topolyán. A Vásártéri Otthonban kialakított oltóponton a Dr. Hadzsy János Egészségház két csapata fogadta az előzetes bejelentkezés nélkül oltakozókat, illetve azokat is akik, a Pfizer vagy a Sinopharm által gyártott vakcina valamelyik dózisára jelentkeztek már előzetesen online. A topolyai Selman Zlatko is kihasználta az alkalmat.

„A munka miatt és persze azért, hogy megóvjam a családom.”

A bácskossuthfalvi Német Klaudio korosztályának azt üzeni, ha szórakozni és utazni szeretnének, akkor mindenképp vegyék fel az oltást.

„A fiatalabb generációnak fontos az, hogy tudjon szórakozni. Ahhoz pedig, hogy szórakozhasson, ahhoz védettnek kell lennünk, hiszen a tömegben sokkal gyorsabban terjed ez a vírus. És ha ránk nincs is akkora veszéllyel, de ha hazavisszük és netán szüleink, nagyszüleink megkapják, akkor ez akár súlyos tragédiával is végződhet.”

Sokan azért jelentkeztek az oltásra, hogy miután felveszik a második dózist is, kézhez kapják az oltásról szóló bizonylatot.

Zoran Cvetković, Topolya: „Azért oltatom be magam, hogy utazhassak külföldre, hogy meglátogathassam a horvátországi, romániai, magyarországi és boszniai barátaim, ismerőseim, és hogy eközben ne gondolkodjak arról, hogy megfertőződök-e. Biztonságosan, gond nélkül akarok a határokon átmenni.”

A Vásártéri Otthonban vérnyomás- és vércukorszint-mérést, illetve tanácsadást is végeztek, a Vöröskereszt hetének szellemében.

Dr. Hallgató Tünde, a Dr. Hadzsy János Egészségház általános orvosa: „A mai napra Sinopharm és Pfizer vakcinákkal készültünk. 300 dózist hoztunk, 150-150 adagot. Nagyon jó a visszajelezés. Nemcsak a topolyaiak jönnek, hanem a környékbeli falvakból, illetve környékbeli községekből is jöttek oltásra, akik később a saját településükön fel tudják venni a második dózist. A mai nap folyamán inkább a fiatalabbak jönnek. Az idősek nagy része már felvette a védőoltást és valószínűleg a vásárra sem jönnek ki. A fiatalság jön.”

Topolya községben egyébként több mint 13 és fél ezer védőoltást adtak be eddig. A koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját pedig már több mint 6000-en vették fel Topolyán.

oltás
vakcina
vásártér

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.