Ugrás a tartalomra

Az épülő palicsi wellnessközpont fellendítheti a turizmust

2018.12.08
10:26
2018.12.08
17:45
Forrás
Pannon RTV
Bontják a régi öltözőket a férfi strandnál - elkezdődtek a palicsi wellnessközpont kiépítésének előkészületei, és a napokban indulhatnak a konkrét munkálatok is, az építkezés.

Ezt nyilatkozta a Pannon RTV-nek Nebojša Daraboš, a Palics Park Kft. igazgatója. A projekt várhatóan egy év alatt be is fejeződhet. A beruházás értéke több mint egymilliárd dinár vagyis 9 millió euró. Teljes mértékben szerbiai beruházásról van szó, közös köztársasági, tartományi és önkormányzati befektetés.

Lángvágóval vágják szét a régi rácsokat és dobálják egy halomba, hogy elszállítsák a többi hulladékkal együtt.

Az építkezési terület 44 ezer négyzetméter - mondta a Pannon RTV-nek Nebojša Daraboš, a Palics Park Kft. igazgatója. Kiemelte, a komplexum két különálló részre oszlik. Lesz 5 kinti medence, röplabdapálya, étterem udvarral, zöld övezetek. A meglévő termálmedencét is felújítják és mellette lesz egy nagymedence és egy kisebb, gyerekeknek, valamint további kettő csúszdával. A másik, a fedett rész összesen 3000 négyzetméteres, szintén 5 medencével, spa-szolgáltatásokkal, szaunával és egyéb felszereléssel. Két forgatókönyv létezik a véglegesítéshez.

Nebojša Daraboš, a Palics Park Kft. igazgatója: „A tervünk az, hogy biztosítsuk az eszközöket - ez a megállapodás minden kormányzati szinten - jövőre mindenhez. Ha ez lesz a helyzet, ha mindent egyszerre megvalósítunk, a nyitott és a fedett részt is, akkor jövőre nem is nyitunk ki nyáron, hanem arra törekszünk, hogy 2019-ben mindent teljesen befejezzünk, és télre minden készen álljon. Sok tényező van itt, nem tudok most közvetlenül válaszolni. Ha pedig csak a nyitott szakaszon dolgozunk, akkor azt mindenképp lehet majd használni a fedett rész nélkül is.”

Nincs még egy ehhez hasonlóan jelentős, ilyen jellegű beruházás az országban - húzta alá az igazgató.

Egyéb fejlesztéseket is terveznek Palicson, tavaly a móló egy részét felújították, most a fennmaradt részt állítanák helyre és a sétányt is - mondta Ljubica Bertović, a Palics Park Kft. fejlesztési szektorának vezetője. A projektdokumentációt már kidolgozták.

Ljubica Bertović, a fejlesztési szektor vezetője, Palics Park Kft.: „A figyelmet jövőre a Palicsi-tó keleti partjára kívánjuk irányítani, ezért úgy gondoljuk, a sétányt is rendeznünk kell. Pályázunk, és reménykedünk a kedvező elbírálásban, amikor a projekthez szükséges eszközökről van szó.”

A wellnessközpont és az egyéb fejlesztések nagyban hozzájárulhatnak majd az idegenforgalom és a gazdaság fellendítéséhez, a fedett részben egész évben várják majd a látogatókat, és növekedhet a szállodákban töltött éjszakák száma is Palicson.

Nebojša Daraboš
Ljubica Bertović
Palics Park Kft.

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.