Ugrás a tartalomra

Az óbecsei polgárok kérték, leaszfaltozták a Stevan Doronjski utcát

2021.05.26
13:48
2021.05.26
17:33
Forrás
Pannon RTV
A beruházás a Polgárok igénye szerinti költségvetés elnevezésű akció eredménye, amelynek során a helyiek is javasolhattak ötleteket a település fejlesztésével kapcsolatban.

Új aszfaltréteget kapott Óbecsén a Kisrétben lévő Stevan Doronjski utca. A munkálatok hatmillió dinárba kerültek. A beruházás a Polgárok igénye szerinti költségvetés elnevezésű akció eredménye, amelynek során a helyiek is javasolhattak ötleteket a település fejlesztésével kapcsolatban. Az utca lakóinak jelentős része arra voksolt, hogy a lakótelepen végre legyen aszfaltos út.

Dragan Tošić, Óbecse polgármestere kiemelte: „A lakótelepen élők szervezettek voltak, és jelezték az igényeiket. Ezen a lakótelepen fontos volt, hogy megcsináljuk az úttestet, mert a nyolcvanas években, amikor a lakótelep épült, akkor csinálták az utat is, amely taposóréteget nem, csak hordozóréteget kapott, és valóban nagyon rossz volt a minősége. Itt nincs gyalogjárda, az emberek az úttestet használják járdaként is, ezért rendbe kellett hoznunk. Amint látják, közel 600 méteren kapott új aszfaltréteget az öt méter széles út. Úgy gondolom, hogy az itt élő polgárok most elégedettek.”

Óbecse
Dragan Tošić

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.