Ugrás a tartalomra

Az összetartozás érzése a szórványban még fontosabb

2020.06.10
08:30
2020.06.10
16:11
Forrás
Pannon RTV
„Megfogyva bár, de törve nem” - ezzel az üzenettel emlékeztek tegnap este Törökbecsén a 100 évvel ezelőtti trianoni eseményekről.

A rendezvénynek a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székháza adott otthont.

A bánáti szórványban élő magyarság körében összetartással mindmáig lelkesen őrzik és ápolják a magyar hagyományokat és örökséget. A trianoni békediktátum századik évfordulóján az emlékesten a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület énekcsoportja, a Teleház szavalócsoportja, valamint a mindössze tízéves Erős Lilla törökbecsei népdalénekes lépett fel.

Az összejövetelen a trianoni eseményekről Györe Decsov Emese történelem szakos tanár tartott előadást.

A nemzeti összetartozás évének üzenete a fiatalokat is mélyen érinti. Vastag Annamária, Törökbecse: „Nemzeti hovatartozást jelent, azt, hogy mi itt, Délvidéken kialakítsunk egy erős csapatot, ahol ápoljuk a hagyományokat, egy erős közösséget alkossunk, és ezeket a nemzeti értékeket továbbadjuk a fiatalabbaknak is.”

A szórványközösségben soha sem volt egyszerű magyarnak lenni, megőrizni a magyarságot. Az egyén boldogulása azonban a család és a közösség boldogulását is jelenti - fogalmazott Báló Tibor, a Vajdasági Magyar Szövetség törökbecsei önkormányzati listavezetője. „Azok akarunk lenni, akik nem csak szavakkal, hanem tettekkel bizonyítják, hogy a közösség még mindig, az összes sanyarúság és keserűség ellenére is, még mindig életképes, még mindig meg tud maradni, még mindig tud együtt dolgozni, és tudnak olyan dolgokat teremteni, alkotni, ami jobbá teszi az életüket. Nagyon fontosnak tartjuk tehát ezeket, többek között az egyén boldogulását, a család boldogulását, hiszen ha van boldog egyén, boldog család, akkor lesz boldog közösség, boldog társadalom.”

A nemzeti összetartozás évében rendkívül fontos, hogy megemlékezzünk mindarról, ami történt Trianonban, ugyanakkor beszélnünk kell arról is, hogy mi egy nemzet része vagyunk. Kovács Elvira, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje: „Mindannyian valóban átérezzük ezt, különösen itt, a szórványban. Magyarország nemzeti kormányának köszönhetően rengeteg támogatást kapunk az óvodaprogramtól kezdve a különböző támogatásokon keresztül a gazdasági fejlesztésig, és valóban érezzük azt, hogy egy egységes nemzet része vagyunk. Maga a program után a Vajdasági Magyar Szövetség különböző szintű jelöltjeiről, programjáról, az előttünk álló választásokról is beszéltünk.”

Kovács Elvira kiemelte annak fontosságát, hogy a magyarság a szórványban is megtartsa érdekérvényesítő erejét. Abbéli reményének adott hangot, hogy összefogással, közös erővel megerősödhet a magyarok helyzete Törökbecsén és a szórvány egyéb településein is.

nemzeti összetartozás
Trianon
Törökbecse
szórvány
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség
Kovács Elvira
Választások 2020

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.