Ugrás a tartalomra

Befektetések, felújítások Gunarason és Bácskossuthfalván

2020.10.07
15:49
2020.10.07
16:53
Forrás
Pannon RTV
Hamarosan 200 férőhellyel várja a gunarasi egyesületeket és a helybélieket is a felújított Civil Ház, Bácskossuthfalván pedig az ivóvízhálózat felújításán dolgoznak az illetékesek.

Topolya önkormányzata számára kiemelten jelentőséggel bír, hogy minden helyi közössége egyforma ütemben tudjon fejlődni.

Új tetőszerkezet, új nyílászárók - bővül a gunarasi Civil Ház épülete. A téli ünnepkört a helyi közösség mind a 12 egyesülete már kényelmes körülmények között ünnepelheti. Az eddig 120 férőhelyes objektum a munka befejeztével 200 személyt is be tud fogadni majd. A projekt összértéke 17 millió dinár.

Csorba Ottó, Gunaras HK tanácselnöke: "Nagyon örülünk annak, hogy sikerült ezt a hosszú projektet, ez egy három éve indult bővítésnek az ötlete. Három éve a helyi közösség komolyabb befektetéseket, fejlesztéseket nem csinált erre a projektumra spóroltunk és az önkormányzat megsegítette, kibővítette ezt a pénzösszeget több mint 5 millió dinárral, mivel nekünk nem lett volna erre önköltségből ezt megoldani."

A gunarasi helyi közösségben a következő évben a Civil Ház udvarát teszik majd rendbe, de járdafelújítás és egy multifunkcionális sportpálya építése is tervben van a faluban.

Topolya önkormányzatának kiemelten fontos, hogy minden helyi közössége egyforma ütemben tudjon fejlődni. Bácskossuthfalván a vízvezeték-rendszer korszerűsítésén dolgoznak. Az azbeszt-cement csöveket cserélik le korszerű PVC-csövekre.

Seffer Attila, Bácskossuthfalva HK tanácselnöke: "Bácskossuthfalván a két teljes utcában míg egy utca szakaszon a fő nyomócsövet ki tudjuk cserélni. Ez 1412 méter hosszat jelent. A beruházásoknak az anyagi forrását Topolya község költségvetéséből, a bácskossuthfalvi fejlesztési adagból, míg tartományi pályázati forrásból tudtuk hozzá biztosítani. A beruházások a dinamikus tervvel összhangban haladnak."

November elején már a meglévő hálózatra lesz köthető a felújított szakasz. A beruházás összértéke 8 millió 300 ezer dinár, amit önkormányzati költségvetésből valamint a tartományi mezőgazdasági titkárság támogatásából valósítottak meg.

Szatmári Adrián, Topolya polgármestere: "Az elmúlt időszakban sikerült egy kutat is kifúrnunk, és ezzel is korszerűsítettük a vízvezeték-hálózatot. A jövőben pedig tervezzük tovább bővíteni és korszerűsíteni a hálózatot, abból a célból, hogy a polgárok minél minőségesebb ellátásban részesülhessenek."

Topolya községében egyébként a szennyvíztisztító, illetve szennyívhálózat rendszerének kiépítésén, és bővítésén is dolgozna, de tervben van a zárt úszómedencék, az úthálózat, valamint új parkolóhelyek kiépítése is.

felújítás
Gunaras
Bácskossuthfalva
Civil Ház

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.