Ugrás a tartalomra

Bemutatták a Senta Info mobiltelefonos applikációt

2019.12.12
14:06
2020.03.13
17:09
Forrás
Pannon RTV
A látnivalók mellett a szálláskeresésben, a parkolásban és az adott szórakozóhely kiválasztásában is segít a Senta Info mobiltelefonos applikáció. Cél a turisták átfogó és hatékony tájékoztatása.

A községbe látogató, évente több mint tízezer turistát kívánja 21. századi módon kiszolgálni a Senta Info applikáció. Mobiltelefonra letöltve magyarul, szerbül és angolul is útba igazít. Mindemellett több mint 17 ezer képpel illusztrálja nem csak a szakrális épületeket, hanem a zentai vendéglőket és szórakozóhelyeket is. Az applikációt szerda este mutatta be Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete. Laskovity Kornél igazgató kiemelte: „A célja amellett, hogy megkönnyíti az eligazodást az, hogy az emberek önállóan is össze tudják állítani a saját programjukat, amit Zentán töltenek és esetleg ne függjenek attól, hogy akár a turisztikai szervezet vasárnap délután nincs nyitva, hanem ugyanakkor hasznos információk várják őket.”

Zenta turizmusában kiemelt szerepet kap a település napja, amely egyben a zentai csata évfordulója is. Ebben az időszakban látogat a Tisza-parti kisvárosba a legtöbb vendég. Kosiczky András, a zentai Községi Tanács idegenforgalommal megbízott tagja elmondta: „A környékünkön minden felé, tehát Vajdaságban, szűkebb környezetünkben, de Szerbiát is említhetném, sőt Magyarország közelsége, tehát rengeteg rendezvény van. Ezekben úgymond kiharcolni a pozíciót egy helyzetet már mind nehezebb és nehezebb. De úgy érzem, hogy álljuk a sarat és az eredményeink jók.”

A jövőben nem csak a rendezvényeket szeretnék fejleszteni. A település sportközpontjai mellett a Tisza-parton és a Népkertben is számos beruházást szeretnének végrehajtani. A cél az, hogy a helyi turizmus még szélesebb kínálatot nyújtson. Czegledi Rudolf polgármester kiemelte: „Fontos gazdasági ág tud lenni, óriási lehetőségekkel, hiszen nem csak arról van szó, hogy eljön a turista és itt szétnéz, hanem ha itt alszik, ha ételt fogyaszt, ha használja a lehetőségeinket, a bérlést, kerékpár bérléstől, az autó vagy a csónak bérlésig, vagy ott a hajózás. Tehát rengeteg embert tud bevonzani ebbe a körbe, ebbe a gazdasági szférába, rengeteg termelőt.”


A Senta Info mobiltelefonos alkalmazás a Google és az Apple áruházából is letölthető.

Senta Info
Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete
applikáció
Kosiczky András
Laskovity Kornél
Czegledi Rudolf

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.