Ugrás a tartalomra

Beruházások Pacséron és Bácskossuthfalván

2020.06.16
07:47
2020.06.16
16:44
Forrás
Pannon RTV
Új műfüves futballpályával gazdagodott Pacsér központja a felújított játszótér mellett.

A 20-szor 40 méteres játékfelületű terepen hétfő délután, az átadó után már a fiatalok rúgták a bőrt. A műfüves pálya a remények szerint új erőt, lendületet ad ahhoz, hogy a gyerekek még jobban megszeressék ezt a sportot és nem utolsó sorban játékosokat is kinevelhetnek.

A műfüves pályát Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke, Zsemberi János, a TSC Labdarúgó klub elnöke valamint Miklós József, a pacséri Bácska Labdarúgóklub vezetője adták át. A szalagátvágást követően megmérkőzött egymással a helybeli labdarúgóklub és a TSC korosztályos csapata.

Barna Viktor izgatottan várta, hogy végre kipróbálhassa az új pályát: „Kényelmes a lábnak. Vártuk, hogy elkészüljön, mert jólesik itt játszani.”

A műfüves pályát ezentúl bárki szabadon használhatja a településen.

Hétfőn nem csak Pácséron ünnepeltek, hanem a szomszédos településen is. Ugyanis a bácskossuthfalvi Rekreációs Központban lerakták az új medence alapkövét.

Ez lesz a negyedik és egyben a legnagyobb medence a REKI-ben - tudtuk meg Seffer Attilától, a helyi közösség tanácselnökétől: „Ez a feszített víztükrű medence 460,78 m2 alapterületű lesz és konstans 1,3 mélységű lesz. Azt vettük figyelembe, hogy talán ez az a vízmélység, amelyből legkevesebb található jelen pillanatban mifelénk és a legnagyobb igény van rá.”

A munkálatok a strandidény után, szeptemberben kezdődnek és várhatóan 2021 nyarán már csobbanhatnak a strandolók az új medencében.

Amennyiben versenyt hirdettek volna a szerbiai önkormányzatok között sikeresség és hatékonyság szempontjából az elmúlt négy évben akkor a 186 Szerbiában működő önkormányzat közül Topolya biztos, hogy dobogós helyet foglalt volna el - mondta Pásztor István a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke: „Annyi elképzelés indult el a megvalósítás útján, annyi elképzelés valósult meg amiről talán pár évvel ezelőtt nem is gondoltuk, hogy reális. Ez nem csak a városra vonatkozik, hanem a környező településekre is vonatkozik és ami miatt én külön szeretnék az elismerés hangján szólni, az az a harmonikusnak tűnő, de biztos, hogy feszültségekkel terhes együttműködés a települések és a város között aminél mindig sikerült megtalálni a kiutat és a megoldást, ami lehetővé tette azt, hogy az elmúlt négy évben az egész önkormányzat meggyőződésem szerint harmonikusan tudott fejlődni.”

Pásztor István hozzátette: a vajdasági Magyar Szövetség jelentette a topolyai önkormányzat politikai értelemben vett gerincét, ugyanis az elmúlt négy évben 5,9 milliárd dinárt sikerült Topolyára hozni - magyarázta a politikus.

Választások 2020
Pacsér
Bácskossuthfalva
beruházás
alapkőletétel
Pásztor István

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.