Ugrás a tartalomra

Bírságolják a szabálysértőket a Fruška gora Nemzeti Parkban

2020.08.07
15:09
2020.08.07
18:00
Forrás
Pannon RTV
Szemetelni, tüzet gyújtani tilos a Fruška gora Nemzeti Park területén.

Évente mintegy 300 ezren látogatják a Fruška gora Nemzeti Parkot. Vajdaság egyetlen nemzeti parkjában több ezer állatfaj él, illetve gazdag növényvilággal rendelkezik, ezért vonzó úti célnak számít a természet kedvelőinek körében. Gyakran előfordul azonban, hogy a park vendégei szemetet hagynak maguk után, illetve természetvédelmi kárt okoznak.

Julijana Baštić igyekszik minden hétvégén elhozni gyermekét a Fruška gorára. A fiatal anyuka egészségügyi szempontból is fontosnak tartja a természetben eltöltött időt. Sokszor szembesül azzal, hogy a Nemzeti Park látogatói nem takarítják el maguk után a szemetet. „Szerintem ez a legnagyobb probléma, és nem csak az erdőkben, hanem a városokban is. Az emberek tényleg fegyelmezetlenek, mindenhova eldobják a cigarettacsikkeket, a szemetet. Persze vannak, akik szervezetten összegyűjtik ezeket, és az utóbbi időben kevesebb szeméttel találkozom. De továbbra is van belőle mindenhol.”

A Nemzeti Park területén élő állatokat nem szabad megzavarni, illetve a növényvilágban sem szabad kárt tenni. Gépjárművekkel csak a kijelölt utakon lehet közlekedni, illetve tűzgyújtásra is megvannak az arra kijelölt helyek. A szabálysértőket a parkban dolgozó őrök vonják felelősségre. Beigazolódott szabálysértés esetén az őrök feljelentést tesznek a hatóságoknál. Dragan Vidović, erdészmérnök, a Fruška gora Nemzeti Park munkatársa: „A kiszabott bírság jogi személy esetén százezer és egymillió dinár között, természetes személy esetén pedig tízezer és százezer dinár között mozog. A kirótt összeg a bíróság döntésétől függ, abban az esetben is, ha az erdő közvetlen közelében, tehát kétszáz méterre az erdő szélétől gyújt valaki tüzet, illetve akkor is, ha hulladék elszórásáról van szó.”

Felelőtlen viselkedés okozta tüzesetek leginkább tavasszal és ősszel fordulnak elő a Fruška gorán – mondta el a Nemzeti Park munkatársa. Idén áprilisban több mint húsz alkalommal kellett riasztani a tűzoltókat tűzesetek miatt – tette hozzá.

Fruška gora
Fruška gora nemzeti park
szemét
szemetelés
tűzgyújtás
bírság

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.