Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Bővül a víz-, a szennyvíz- és a gázhálózat Szabadkán

2023.01.18
12:01
2023.01.18
16:04
Forrás
Pannon RTV
Csütörtökön ülésezik a VKT Szabadkán.

Bővül a víz-, a szennyvíz- és a gázhálózat Szabadkán, emellett utakat újítanak fel és építenek ki. Palics esetében is történnek majd változások idén. Csütörtökön hoz döntést Szabadka Város képviselő-testülete a Szabadka által alapított közvállalatok működési terveinek jóváhagyásáról.

A vízhálózat tovább bővül Szabadkán, valamint némely települések esetében, mint például Nosza, Hajdújárás, Ludas, Királyhalom, Mérges és Tavankút, elkészülnek a vízvezetékhálózat tervei - mondta dr. Pásztor Bálint. Szabadka Város képviselő-testületének elnöke kiemelte, a szennyvízhálózat is bővül majd.

"Elkezdjük a Tiszta Szerbia keretein belül megvalósítandó szennyvízhálózat-bővítési munkálatokat is ebben az évben, néhány nappal ezelőtt Vesić miniszterrel is egyeztettem erről Belgrádban."

A gázhálózat is bővül, 21 kilométer hosszan. Ez újabb 500 háztartás csatlakozását jelenti. A lakosok továbbra is 12 havi részletben törleszthetik a gáz bevezetését. A Szabadkai Gázművek összesen 80 millió dinárt költ idén beruházásokra. Emellett utakat is újítanak idén és újabbak is kiépülnek.

"Különböző helyi közösségekre vonatkozóan 17 utca esetében készül el az idén a tervdokumentáció, többek között Radanovác Helyi Közösség területén a Peščarina utcára vonatkozóan, ezen kívül a Móra Ferenc utcára vonatkozóan Királyhalmon, a Loputska és a Lovačka utca esetében Palicson, ami pedig az útjavítást és az utak építését illeti, több helyi közösség területén fognak megvalósulni ezek a munkálatok, többek között a Vasutas Helyi Közösség esetében, a Zorka esetében, a Kér és a Kertváros esetében is."

A VKT elnöke kiemelte, ezek a beruházások csak szabadkai eszközökből valósulnak meg, de pályázni fognak tartományi és köztársasági eszközökre is az utcák aszfaltozása érdekében. Dr. Pásztor Bálint a palicsi beruházásokról is beszámolt. Mint mondta, idén befejeződik az aqupark építése, továbbá az üdülőtelep rendezésére is sor kerül. Ezek mellett a tóparton, a Prezident Hotel és a férfistrand közötti sétányt is felújítják. Kitért arra is, hogy februártól lép érvénybe a kommunális díjak emelése Szabadkán, ezt az emberek a márciusi számlákon veszik majd észre. A drágulás elkerülhetetlen lépés volt, azonban figyeltek arra, hogy ne a téli hónapokban terheljék a lakosokat - fogalmozott a VKT elnöke.

VKT
Szabadka
dr.Pásztor Bálint

Most

21:37, Frissítve: 21:49

Megszakítani a párbeszédet

A Szerb Lista a párbeszéd megszakításáért száll síkra, amíg a koszovói rendőrség rendkívüli erői és a polgármesterek vissza nem vonulnak.
16:05

Harci készültségben marad Szerbia Katonasága

Egyelőre nyugodtan telik a nap Koszovó északi részén. Ennek ellenére harci készültségben marad Szerbia Katonasága - erről döntöttek a Nemzetbiztonsági Tanács mai ülésén, amelyen a szerb kabinet tagjai mellett, Aleksandar Vučić államfő is jelen volt.

Népszerű

Tűz volt Szabadka központjában

Tűz ütött ki a szabadkai Đuro Đaković utca egyik épületében. A forgalmat lezárták egy időre, majd újraindult a közlekedés, de nagy volt a torlódás, rendőrök irányították a forgalmat.