Ugrás a tartalomra

A Caritas képviselőit fogadta dr. Pásztor Bálint

2020.10.14
15:19
2020.10.14
16:17
Forrás
Közlemény
Dr. Pásztor Bálint fogadta tegnap a Szabadkai Egyházmegye Caritas szervezetének képviselőit, Paskó Csabát, a Caritas igazgatóbizottságának elnökét és Ric Gábort, a Caritas igazgatóját.

Az önkormányzat közleménye szerint a Caritas a római katolikus egyház legnagyobb jótékonysági világszervezete, 2004. óta Szabadkán és egész Vajdaság területén végzi feladatát. Áldásos működését Szabadkán a város nyújtotta éves támogatásból, nemzetközi alapítványi pénzekből és projektekből finanszírozza. Olyan projektek megvalósításában is élen jár, mint például bicikliszervíz megnyitása, vagy az egykori Zvezda mozi helyén hamarosan megnyíló kézműves pékség és kávézó működtetése, amely gazdagítja majd Szabadka kínálatát. A közlemény szerint Szabadka város fontosnak tartja ennek a civil szervezetnek a munkáját, ezért a továbbiakban is támogatni fogja.

Szabadkai Egyházmegye
Paskó Csaba
Ric Gábor

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.