Ugrás a tartalomra

Civil szervezeteket támogat Topolya

2018.03.12
13:54
2018.03.12
17:44
Forrás
Pannon RTV
Száztizennégy polgári egyesület részesült idén támogatásban.

15 millió 110 ezer dinárral támogatja Topolya község a civil szervezeteket. 114 egyesület vezetőjével írta alá ma a támogatói szerződést Kislinder Gábor, Topolya polgármestere.

Gazdaságfejlesztéssel, szociális- és gyermekvédelemmel, kultúrával, monográfia- és könyvkiadással, írott sajtóval és környezetvédelemmel foglalkozó polgári egyesületek, valamint egyházi és vallási felekezetek pályázhattak működési költségeik és programjaik megvalósításának társfinanszírozására a topolyai önkormányzatnál.

Szunhankó Ruzsena, elnök, Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre, Bajsa: „Mivel két etnoházunk is van, annak a fenntartására, azon kívül a gyerekek foglalkoztatására, mindig szoktunk velük foglalkozni, konferenciákon szoktunk részt venni, most is voltunk Békéscsabán a textilkonferencián, tehát ezekre a dolgokra nagyon nagy szükség van.”

Paul Szikora Erzsébet, elnök, Községi Női Fórum Nefelejcs kézimunkacsoport: „Igen nagy segítség a községi támogatás, az idén igen jeles programjaink vannak, amit szeretnénk megvalósítani, az egyik: a 45. évfordulót ünnepeli a társulatunk, és ez alakalommal fogjuk meghívni a baráti csoportjainkat.”

15 millió 110 ezer dinárral támogatja Topolya az egyesületeket. Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Ezek az összegek természetesen nagyobbak lehetnek, de azt gondolom, hogy nem kisebbek, mint tavaly, és arányában a költségvetés növekedésével arányosan növekedtek ezek az összegek is. Ez jó hír mindenki számára. Azt gondolom, hogy ezt továbbra is így fogjuk tenni. Öröm számomra az, hogy tavaly, mindenki, aki nyertese volt a pályázatoknak, el tudták számolni, úgy, ahogy azt illik.”

Idén száztizennégy polgári egyesület részesült önkormányzati támogatásban Topolya községben.

civil szervezet
Topolya
támogatás

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.