Ugrás a tartalomra

Családi nap a szabadkai Vackorban

2022.05.21
13:22
2022.05.21
16:32
Forrás
Pannon RTV
Az óvodásokat és szüleiket várták különböző színes programra.

Gyermekzsivajtól volt hangos a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény. Családi napot szerveztek.

Kartali Róbert feleségével és két kislányával érkezett, hogy közösen töltsék el a családi napot. „Akkor amikor megtudtuk, hogy lesz családi nap, akkor mindenféleképpen el akartunk jönni, két gyerekkel jöttünk, Lilla és Szófia, anyuka és apuka. Az lesz, hogy anyuka az egyik gyerekkel, apuka a másik gyerekkel. Reméljük, hogy nagyon jó lesz a program.”

A programokat a gyerekek életkorához igazítva szervezték meg. Ezek között voltak logikai-, csapat- és sportjátékok, a szülőkkel való közös foglalkozások, de különböző előadások, például bűvészmutatványok is. Szabó Gergő: „Útvesztőztünk, bogyóztunk, kirakóztunk és számösszerakót is csináltunk, meg krokodil színhelyezőt, meg még az összes félét.”

Katona Novák Ágnes, a Vackor óvoda megbízott igazgatója fontosnak tartja, hogy a nevelők jó kapcsolatot ápoljanak a szülőkkel. Elmondta, az intézményben mindig családias és nyugodt légkör várja az óvodásokat. „Azért szerveztük meg, mert a szülők ránk bízták a gyerekeket. itt vagyunk, mi is tanuló vagyunk az első lépéspróbálgatásoknak, első szavaiknak. Az élményeket, amiket mesélnek, együtt örülünk velük és így mi is családként tekintünk magunkra, közösen együtt nevelgetjük a gyerekeket.”

A megbízott igazgató hozzátette, közös céljuk, hogy a gyermekek számára szeretetteljes légkört biztosítsanak és minél sokoldalúbb, érdeklődőbb, nyitottabb és jól nevelt gyermekek lépjenek ki az óvodából.

Szabadka
vackor
Kartali Róbert
Katona Novák Ágnes

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.