Ugrás a tartalomra

Decemberben kezdődhet a palicsi wellness-központ építése

2018.11.28
10:14
Forrás
Pannon RTV
Várhatóan decemberben kezdődik a palicsi wellness-központ és aquapark kiépítése - mondta Bogdan Laban polgármester tegnap a szabadkai Város Képviselő-testület ülésén.

Sikeresen befejeződött a közbeszerzés - tette hozzá. Az első szakaszban 320 millió dinár lesz a projektbe fektetve a város költségvetéséből, valamint a köztársasági és a tartományi támogatásokból. A következő évben kezdődik az építkezés második fázisa, amelyre további 750 millió lesz előlátva - ecsetelte a polgármester. A tervezett palicsi wellnessközpont a termál medence és a férfi strand környékén lesz. 2600 négyzetméter nyitott és 2000 négyzetméternyi fedett vízfelület és 6 épület készül majd több fázisban. A 4 hektárnyi területre tervezett palicsi wellness-központ 2500 turista befogadására lesz alkalmas. Szakít a szecessziós hagyományokkal, hiszen a hat objektum teljesen modern kinézetű lesz.

wellnessközpont
Bogdan Laban

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.