Ugrás a tartalomra

A demográfiai elöregedést kizárólag közös erővel lehet megfékezni

2021.05.25
18:10
2021.05.26
18:03
Forrás
Pannon RTV
A népességpolitikáról és a családok helyzetéről tanácskozott ma Törökbecse vezetőivel a szerb családvédelmi és demográfiai segédminiszter.

Az elmúlt években az illetékes minisztérium és Törökbecse önkormányzata között kitűnő volt az együttműködés, ez a jövőben is folytatódik. Aleksandra Čamagić, családvédelmi és demográfiai segédminiszter elmondta, az anyagiakon túl más módon is támogatni kell a családokat: „Rajtunk múlik, törekednünk kell rá, hogy jobb képet kapjunk, illetve, hogy a családok helyzetén javítsunk. Ez nem csupán az anyagiaktól függ, hanem a jóakarattól, valamint rá kell mutatni a sikeres példákra. Köztudott, hogy a családok számára jelentős összeget irányoznak elő, és azt is tudjuk, hogy milyen intézkedéseket tesz az állam ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A szülők, a várandós kismamák segítése, ugyanakkor mindehhez hozzájárulnak a több ilyen jellegű programok is, melyeket az önkormányzatok valósítanak meg.”

Az elmúlt években a bánáti községben különös figyelmet fordítanak a népességpolitikára, azzal a céllal, hogy minél több fiatal vállaljon gyereket. A község évi költségvetésből jelentős összeget irányoznak elő az újszülöttek, a kismamák, az óvodások, iskolások, főiskolások és egyetemisták támogatására – mondta Saša Maksimović. Törökbecse polgármestere kiemelte: „Önkormányzatunk a lehetőségekhez mérten a gyermekeket a születésüktől kezdődően szinte a felnőttkorig kíséri. A mesterséges megtermékenyítéstől kezdve, melynek országos sikeréhez a köztársaság nagy mértékben hozzájárult, a pályázási lehetőségek könnyítésével, az erre vonatkozó anyagi támogatás összegének növelésével.”

Törökbecse községben az újszülöttek 20.000 dináros egyszeri anyagi támogatásban részesülnek, ami mellé a jövőben babacsomagot is kapnak majd.

Törökbecse
Saša Maksimović
Aleksandra Čamagić

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.