Ugrás a tartalomra
ülés
Pannon RTV

A Dr. Bodrogvári Ferenc-díjról is szavazott a szabadkai Képviselő-testület

2018-05-16
14:44
2018-05-16
20:00
Forrás
Pannon RTV
Az elismerésben idén Berta Sonja tamburatanár, Brenner János magyar nyelv- és irodalomtanár, valamint Miroslav Idić harmonikatanár részesül.

Az ülésen továbbá elfogadták a Békova és Orom között található regionális hulladéklerakó 2028-ig tartó gazdálkodási tervét is. Személyi kérdésekről is döntöttek a képviselők. A szabadkai VKT döntése szerint a Lifka Sándor Art Mozi igazgatója Gordana Guberinić lesz.

A regionális hulladéklerakó következő 10 évre vonatkozó gazdálkodási tervét ugyan elfogadták, de az ellenzéki képviselők nem értettek egyet a döntéssel. Szerintük elfogadhatatlan, hogy a hulladéktároló befejezése ennyit késik.

Maglai Jenő, frakcióvezető, Mozgalom a Polgári Szabadkáért: „2017 január végére kellett volna befejezni a regionális hulladéktároló kiépítését és átadását. Egy 23 millió eurós projektumról van szó, amibe az önkormányzat több mint egymillió eurót fektetett be.”

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői támogatták a Békova és Orom között található regionális hulladéklerakó gazdálkodási tervét. A hulladéklerakó átadásának késlekedésében nincs szerepe az érintett önkormányzatoknak - mondta a VMSZ frakcióvezetője.

Nágel János, frakcióvezető, VMSZ: „A befejezését az európai delegáció ellenőrzi, az európai delegáció választotta ki a kivitelezőt, egy nemzetközi konzorciumot. Ők ellenőrzik a munkájukat, ők kötöttek velük szerződést, és az esetleges felelőssége a kivitelezőnek kizárólag az európai delegációnak a hatáskörébe tartozik.”

Személyi kérdésekről is döntöttek a képviselők. A szabadkai VKT döntése szerint a Lifka Sándor Art Mozi igazgatója Gordana Guberinić lesz. Nagyobb vita alakult ki a képviselők között az Expecto Mentálhigiéné Alapítvány működésével kapcsolatban. Az ellenzéki képviselők szerint komoly hiba volt kihagyni az alapítvány 2018-as működési tervéből a drogprevenciós előadásokat, hiszen a fiataloknak szükségük van a tájékoztatásra. A VMSZ frakcióvezetője elmondta, azért került ki a 2018-as programból a megelőző előadás, mert az Expecto Alapítvány tíz évre kötött szerződést a drogprevenciós előadások megtartására, de ez már 2016-ban lejárt.

Szabadka
képviselő-testület
Dr. Bodrogvári Ferenc-díj

Most

Népszerű

Gazdag programmal készülnek Zenta város ünnepére

A rendezvénysorozat már szeptember 5-én megkezdődik, és egészen 11-éig tart. A jól megszokott kulturális és hagyományápoló rendezvények mellett idén is megrendezik a Nemzetközi Hőlégballon versenyt.

Petrov Nikolina az év első babája Zentán

Tegnap délután megszületett az első zentai baba a helyi közkórház szülészeti osztályán. A kislány volt a kilencedik, aki a zentai szülészeten jött a világra idén, azonban ő volt az első községbeli.