Ugrás a tartalomra

Dr. Pásztor Bálint: Szabadka helyi közösségeinek arányos fejlődése a cél

2021.09.20
22:15
2021.09.20
22:23
Forrás
Pannon RTV
Folytatódhatnak a már megkezdett beruházások és új projektekre is jut pénz Szabadkán

Dr. Pásztor Bálint a Közügyekben hangsúlyozta a csatornahálózat bővítésének fontosságát. Ennek is köszönhető, hogy évről évre tisztább a Palicsi-tó vize. Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke a palicsi wellness központ kiépítéséről is beszélt, aminek befejezéséhez mintegy 500 millió dinár hiányzik.

A városvezetés prioritása, hogy a különböző helyi közösségek arányosan fejlődjenek. Dr. Pásztor Bálint: „Már most folyamatban van a jövő évi költségvetés kidolgozása. Két szempontot kell figyelembe venni, egyrészt azt, hogy mire vannak érvényes elkészített tervek, tervdokumentációk, másrészt, hogy abból mit tudunk kiviteleztetni a jövő évben. Oda fogunk figyelni arra, hogy minél több beruházás kerüljön bele a jövő évi költségvetésbe, illetve ahogy azt a mandátum elejétől tesszük, hogy kiegyenlített módon fejlődjön a város, a peremváros és a város. Amikor én várost mondok, akkor közigazgatási értelemben az ide tartozó összes helyi közösséget is ide sorolom. Oda fogunk arra figyelni, hogy kiegyenlítetten fejlődjön a város, és ne az legyen mint korábban, hogy egy két helyi közösség favorizálva volt, és minden fejlesztés oda landolt.”

A szabadkai VKT elnöke beszélt a történelmi városmag megóvásáról. Kiemelte a Városi Könyvtáron és a Városházán hamarosan kezdődő munkálatokat.

Dr. Pásztor Bálint
Szabadka
helyi közösség

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.