Ugrás a tartalomra

Dr. Pásztor Bálint a szabadkai VKT elnöke, Bakić a polgármester

2020.08.21
16:17
2020.08.21
17:18
Forrás
Pannon RTV
A Szerb Haladó Párt politikusát ma választotta meg a város képviselő-testülete polgármesternek. Bakić párttársát, Bogdan Labant váltja a poszton. A VKT elnöke dr. Pásztor Bálint, a VMSZ politikusa.

Alpolgármesternek választották meg Kern Imrét, szintén a Vajdasági Magyar Szövetségből.

A szabadkai VKT ma tartotta alakuló ülését. A júniusi választás értelmében a szabadkai Városi Képviselő-testületben a Szerb Haladó Pártnak 31, a Vajdasági Magyar Szövetségnek 22 mandátuma van, a többi pártnak ennél jóval kevesebb. A koalíciós egyezség részeként a képviselő-testületi elnöki poszt a VMSZ-nek, mint második legerősebb pártnak jutott. A VKT elnöke dr. Pásztor Bálint lett.

A 67 tagú VKT-ból 59-en támogatták. A VMSZ politikusa megválasztását követően köszönetet mondott az őt támogató képviselőknek és ígéretet tett, hogy a következő időszakban mindenkinek partnere lesz, aki a város fejlődését akarja. Dr. Pásztor Bálint egyben aláhúzta: célja, hogy megőrizze a testület méltóságát és elősegítse a város fejlődését, de egyben jellegének megőrzését. Bejelentette: elődjéhez hasonlóan ő sem létesít munkaviszonyt a várossal, nem vesz fel fizetést a munkáért.

Dr. Pásztor Bálint, elnök, VKT, Szabadka (VMSZ): „Szeretnénk megvalósítani az ígéreteinket, szeretnénk azt megvalósítani, amiről a kampányban beszéltünk, nevezetesen azt, hogy megőrizzük Szabadka jellegét, illetve hogy a szabadkaiak 21-ik századi életkörülmények között élhessenek, ami aszfaltot, csatornahálózatot, vízvezetéket, fejlesztéseket és munkahelyeket jelent. Azért, hogy ezeknek a céloknak a teljesülése biztosítva legyen, én vállaltam azt, hogy a második legjelentősebb önkormányzati funkciót betöltöm a következő időszakban, ez a Városi Képviselő-testület elnöki posztja.”

Megválasztották Szabadka új polgármesterét is. Bogdan Laban után Stevan Bakić lett a város első embere. Az 1967-es születésű politikus okleveses közgazdász, tornatanári és főedzői diplomával is rendelkezik. Korábban a jasenicai és a szabadkai vámhivatalnál dolgozott, majd 2014-től a szabadkai áramelosztó egység igazgatója volt. Önéletrajzában azt írja, a lobbizás és az etikus döntések meghozatalának készségével rendelkezik. Középszinten beszél angolul és németül.

A haladópárti politikus beszédében a munkahelyteremtést és a beruházók Szabadkára vonzását tűzte ki célul, illetve a megkezdett projektek befejezését jelentette be.

Stevan Bakić, polgármester, Szabadka (SZHP): „Ami a prioritásokat illeti, ahogy a képviselő-testületben röviden elmondtam, a hangsúlyok az elkezdett nagyberuházások befejezésén lesznek, minél több befektetőt szeretnék vonzani a városba a foglalkoztatás miatt, tehát a hangsúly az elkezdett nagyberuházások befejezésén és a felújítások elkezdésén lesz, mint például a kórház és a stadion felújítása és a palicsi aquapark befejezése, valamint hogy befejezzük végre a Népszínházat, hogy megtartsam a folytonosságot Bogdan Laban munkájával.”

Alpolgármester lett Kern Imre a Vajdasági Magyar Szövetségből. A VKT elnökhelyettese pedig Nebojša Crnogorac a Szerbiai Szocialista Pártból. A testület titkára továbbra is Ladóczki Gyula.

A képviselők döntöttek az új összetételű Városi Tanácsról is. Tagjai a következők: a kommunális ügyekért és fejlesztésért Góli Csilla felel majd, a gazdaság Srđan Samardžićhoz tartozik, a mezőgazdasági megbízott Bognár Pásztor Hajnalka lett. A művelődési és oktatási felelős Miloš Nikolić lett, a szociális és az egészségügyekkel pedig Ilija Đukanović foglalkozik a kabinetben. A sport és ifjúsági megbízott Nataša Aleksić lett, míg a turizmusért, beruházásokért és a nemzetközi kapcsolatokért Ercsi Hargita felel majd.

VKT
VKT elnök
Szabadka
alakuló ülés
Választások 2020
Stevan Bakić

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.