Ugrás a tartalomra

Dušan Tadić kapja idén a Februári-díjat

2019.01.22
14:39
2019.01.22
16:54
Forrás
Pannon RTV
Dušan Tadić szerb válogatott labdarúgó kapja idén Újvidék Város Februári-díját. Erről döntöttek a képviselők az újvidéki Városi Képviselő-testület díszülésén.

Az elismerést azok az újvidékiek kapják, akik a legtöbbet tettek a város szabad szellemű hagyományainak, illetve polgárai egységének ápolása érdekében.

Dušan Tadić 1988-ban született Topolyán. 2002-ben szerződött a Vojvodina focicsapathoz. A szerb élvonalban négy idény alatt 107 bajnoki találkozón 29 gólt szerzett.

Kiss Gyula, újvidéki önkormányzati képviselő (VMSZ): „Játszott külföldön több sportklubban is, és jeles eredményt mutatott. Mindenhol Szerbiának a nagykövete volt úgymond a sportban, és úgy gondolom, megérdemelte ezt a jelöltetést.”

Đurađ Jakšić, újvidéki önkormányzati képviselő (Szerb Radikális Párt): „Úgy gondoljuk, Dušan Tadić valóban kiváló sportoló. Olyan ember, aki Újvidék nevét is öregbítette azzal, hogy kiváló szinten futballozott egész Európában.”

Tadić részt vett a 2018-as világbajnokságon is, ahol mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett.

Miloš Vučević, polgármester, Újvidék: „A legrégebbi szerb első ligás focicsapat, az újvidéki öreg hölgy, az FK Vojvodina mezét viselte. Ők jelöltették a város legrangosabb díjára. Sikeres idényt játszott Hollandiában, majd az angol labdarúgó bajnokságok legfelsőbb osztályában. Most pedig minden bizonnyal kulcsjátékosa a nagy hírű holland Ajax focicsapatnak. A fiatalok példaképe kell, hogy legyen és tud is az lenni. Újvidék büszkesége.”

A sportoló a díjat február elsején veheti majd át, amikor is Újvidék a város napját ünnepli.

Dušan Tadić
Februári-díj
Újvidék

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.