Ugrás a tartalomra

Egész napos programmal ünnepelték a nagybecskereki leánykollégium fennállásának évfordulóját

2022.05.29
13:32
2022.05.29
16:50
Forrás
Pannon RTV
A jubileumi év tavaly volt, de a járványhelyzet miatt nem lehetett megünnepelni.

Egész napos programot ünnepelték meg Nagybecskerekeken a Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium fennállásának 25. évfordulóját tegnap.

A nagybecskereki székesegyházban hálaadó szentmisével kezdődött az ünnepség, amelyet Gyuris László, pancsovai plébános celebrált paptársaival. Az eseményre a jelenlegi és egykori kollégisták mellett sok szülő is eljött. Király Petra, érettségiző kollégista, Nagykikinda: „Ez a négy év nagyon sokat tett hozzá az én fejlődésemhez, mind fizikailag, mind emocionálisan. Nagyon sok képességet tudtam itt kifejleszteni, és sokkal közelebb tudtam magamat tudni Istenhez és egyfajta biztonságot adott a lelkemnek és a testemnek.”

A Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek 1880-tól 1944-ég végezhették áldásos tevékenységüket Nagybecskereken. Épületüket kisajátították, mégis a városban maradtak. Amikor pedig 1996-ban fennállt annak a veszélye, hogy házukba menekülteket telepítenek, Gizella és Margit nővér úgy döntöttek, hogy kollégiumot alapítanak. „Hogy a gyerekeket, a lányokat befogadjuk és segítsük őket abban, hogy keresztények maradjanak, magyarok maradjanak, és hogy kenyér legyen a kezükben. Hiszen mindenkinek az volt a célja a szülőknek, hogy valamit adjanak a gyerekek kezébe. Hitoktatóként láttam, hogy a nyolcadikat befejezték, aztán a gyerekek otthon maradnak. Kérdeztem miért? Hát mert nincs anyagi lehetőség” - mondta Rácz Katalin Gizella iskolanővér, kollégiumalapító.

A Kultúrközpontban megtartott rendezvényen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta, a kollégium 2020 óta a visszaszármaztatott és a magyar állam 1,2 milliárd forintos támogatásával felújított épületben dolgozhat. Ugyanakkor aggodalmának is hangot adott. „Meg kellene oldani a zárdának, illetve a Szathmáry Karolina leánykollégiumnak a sorsát, biztos kezekbe, biztos körülmények közé kellene juttatni. Az az állapot, amelyikben most van, nevezetesen, hogy az iskolanővérek valamilyen oknál fogva eladták az épületet a püspökségnek, még az épület fölújítása előtt, és most Ők működtetik, már, mint az Iskolanővérek, illetve az intézmény, amelyik létrejött. Másrészről pedig a püspökség tulajdonában van, és folyamatosak, már ebben a pillanatban a feszültségek.”

A rendezvény vendégei között volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. „A bánsági szórvány egyik szellemi központja jött ezáltal létre, és úgy gondolom, hogy a mai jubileum is egy kicsit arra is emlékeztet bennünket, sőt kötelez is, hogy az elképzeléseket, mindazt, amiből elindult, hogy egyházi, vallási, hitbéli és szellemi kulturális központja legyen a Bánságnak. Ezt a küldetését minél előbb ki kell teljesíteni és meg kell valósítania.”

Az ünnepi műsor keretében, amelyen a kollégisták léptek fel, bemutatták az egykori zárda kápolnája Borromei Szent Károly püspököt ábrázoló restaurált oltárképét. A kollégiumban pedig bemutatták Németh Ferenc: A leánynevelés szolgálatában című kötetét.

Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium
Rácz Katalin Gizella
Pásztor István
Hajnal Jenő
Nagybecskerek

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.