Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Egyre több a sportolási lehetőség Magyarkanizsán

2019-08-12
15:16
2019-08-12
16:52
Forrás
Pannon RTV
Új sportpályákkal, lelátóval bővül a település, valamint a meglévő műfüves pályát is felújították. A beruházást az Európai Unió támogatja.

Magyarkanizsán új - lelátóval is ellátott - sportpályákat építenek az Európai Unió támogatásával. Emellett felújítják a műfüves pályát is. Eddig elkészült a kézilabda, illetve a kosárlabda pálya felének aszfaltozása, valamint a fapadok is a helyükre kerültek.

Barát Zoltán a munkálatokat végző Vojput cég képviselője elmondta, hogy a pálya mellé kerítést építenek, továbbá új kosárlabda palánkot szerelnek fel és a kézilabda kapukat is kihelyezik.

Az IPA-projekt részeként a Tisza-parti Liget-erdő urbanisztikai tervét módosítják. Emellett egy ifjúsági szállónak az ötlettervét is kidolgozzák.

Molnár Makai Krisztina, a projekt koordinátora: „Ez az Európai Unió által biztosított támogatás az IPA Magyarország Szerbia keretében valósul meg. A pénzügyi konstrukció szerint 77,5 ezer eurót kapunk az Európai Uniótól, ha sikeresen megvalósítjuk a projektet. Magyarkanizsa község pedig az előfinanszírozásban, valamint az önrész biztosításában vette ki a szerepét, 13,5 ezer euróval.”

Ma meglátogatta a fejlesztést a község polgármestere is. Fejsztámer Róbert szerint már ősztől igénybe vehetik a pályákat a sportolni vágyók.

Fejsztámer Róber, polgármester, Magyarkanizsa (VMSZ): „Ez a terület, hosszú távon egy ifjúsági, sport és rekreációs központtá kellene, hogy legyen. Ehhez készítettünk mi terveket és természetesen a tervek mellett, pályákat is.”

A sportpályákat várhatóan a hónap végén vehetik majd birtokba a sport szerelmesei.

Magyarkanizsa
sportpálya
Fejsztámer Róbert
IPA-projekt
sportoló
kézilabda
kosárlabda
kézilabdapálya
kosárlabdapálya

Most

16:10, Frissítve: 16:48

Dinnyét vegyenek!

A közkedvelt nyári gyümölcs kilóját a szabadkai tejpiacon már 15 dinárért is meg lehetett vásárolni a hétvégén. Vasárnap rengeteg friss terméket kínáltak az árusok, de vásárolókból sem volt hiány.

Népszerű

Szakad a hó Ausztráliában

Hideghullám érte el Délkelet-Ausztráliát, a hegyvidéki területeken a hőmérséklet -3 fok körül mozgott.

Közel 200 km/h-val száguldozott

193 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy 24 éves férfi a szerbiai Rača település olyan útszakaszán ahol a sebességkorlátozás 80 km/h volt.