Ugrás a tartalomra

EKG készüléket kapott a Zentai Közkórház a jótékonykodók hozzájárulásával

2021.12.28
13:44
2021.12.28
17:16
Forrás
Pannon RTV
A jótékonysági futás bevételéből sikerült az EKG készülékhez szükséges pénz kétharmadát biztosítani.

A gyermekek orvoslásában nélkülözhetetlen készülékkel gazdagodott a Zentai Közkórház a helyi Tiszavirág Kajak Klub jótékonysági „Fuss, hogy ő is futhasson” elnevezésű akciójának köszönhetően. Az EKG gépet ma adták át a kórháznak.

December 19-én Zenta község főterén közel 250 futó részvételével első alkalommal szervezték meg a zentai kajakbarátok azt a jótékonysági rendezvényt, amelynek egy részéből sikerült most megvásárolni az EKG készüléket. Fehér Csaba, elnök, Tiszavirág Kajak Klub, Zenta: „Ez már több éve hagyomány részünkről, hogy mindig jótékonykodunk. Előző években próbáltuk bevonni a közösségnek más tagjait. Pici ajándékkal jöttek, „Egy üzenet, egy csoki” címmel futott a rendezvényünk. Idén gondoltunk egy nagyobbat, és próbáltuk szélesebb körbe behúzni a zentaiakat, elsődlegesen a sportolókat, aztán pedig rádöbbentünk, hogy mindez többről szól, mint a sportolók bevonásáról.”

Az elnök elmondta, nem volt kérdés számukra, hogy a jótékonysági akción összegyűlt összeg felét a Zentai Közkórház kapja meg. A másik felével a szegedi gyermekonkológiát támogatják. A Zentai Közkórházban jelenleg két elavult EKG készülék van üzemben. Dr. Csáki Beáta, igazgató, Zentai Közkórház: „Az EKG berendezésnek a 2/3-át futotta ez a pénz, amit sikerült a jótékonysági futás által összegyűjteni. Ez a kórház számára nagyon nagy segítséget jelent, ezt a gyermekosztály kapja meg, hiszen évek óta vágyott már egy modernebb EKG berendezésre, úgyhogy minden futónak, adományozónak köszönjük szépen ezt a segítséget, és a Tiszavirág Kajakos Klubnak is.”

Az igazgató emellett arra szeretné buzdítani a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a klub munkájához, valamint sportoljanak, mert az mind az egészségmegőrzés, mind pedig a csapatépítés szempontjából fontos.

EKG-készülék
Zentai Közkórház
jótékonyság
futás
jótékonysági futás
Tiszavirág Kajak Klub

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.