Ugrás a tartalomra

Elfogadták a jövő évi költségvetést Magyarkanizsán

2019.12.27
12:15
2019.12.27
18:09
Forrás
Pannon RTV
Nagyberuházások valósulnak meg jövőre Magyarkanizsán.

Fejlesztik a vízhálózatot, felújítják a Tisza-parti medence melletti területet, továbbá az egészségház régi épületét Magyarkanizsán, emellett aszfaltoznak Horgoson és folytatják az oromhegyesi egészségház, valamint víztisztító fejlesztését - egyebek között ezekre is jut pénz jövőre a község költségvetéséből. A mai magyarkanizsai KKT-ülésen elhangzott, jövőre 1 milliárd 19 millió dináros a várható bevétel és 1 milliárd 118 millió dinárra becsülik a kiadásokat. A hiányt az idei évben eddig fel nem használt pénzeszközökből kívánják fedezi, valamint egy 102 milliós kölcsönt is felvennének. Jövőre több nagyléptékű beruházás is megvalósulhat Magyarkanizsa községben.

Szarapka Ede, KKT alelnöke: „Elfogadtuk a községi költségvetést a 2020-as évre vonatkozólag, amelyet 1 milliárd 192 millió dinár magasságában fogadott el a képviselő-testület nagyobb viták nélkül. Az osztályvezető tulajdonképpen ismertette az összegeket, amellyel gazdálkodni fog, beruházásokat, amiket a következő évre terveztünk és majdnem azt lehet mondani, hogy tartózkodás ellenében, 18 szavazat mellett el lett fogadva a költségvetés.”

Magyarkanizsa
kkt
költségvetés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.