Ugrás a tartalomra

Elfogadták Szabadka jövő évi költségvetését

2020.12.23
13:08
2020.12.23
19:14
Forrás
Pannon RTV
Elfogadták Szabadka Város 2021-es költségvetését a Városi Képviselő-testület mai ülésén. A jövő évi büdzsé mintegy 15 százalékkal lesz kisebb az ideitől, a koronavírus-járvány gazdaságra kifejtett negatív hatása miatt.

A számokat tekintve Szabadka Város 2021-es költségvetésének bevételei mintegy 5,9 milliárd dinárt tesznek ki, a kiadások oldalán pedig hozzávetőlegesen 6,3 milliárd dináros összeget láttak elő. A költségvetési hiány ezzel mintegy 400 millió dinár lesz.

A szerényebb források ellenére is jut pénz több jelentős beruházás befejezésére is, mint amilyen a Szabadkai Népszínház, vagy a palicsi wellnessközpont. Emellett az oktatás, a szociális ellátás és az egészségügy területén is biztosítottak eszközöket fejlesztésekre a jövő évi költségvetésben.

Stevan Bakić, polgármester, Szabadka, SZHP: „A szociális segélyekre, vagyis a rászorulóknak 123 millió dinárt láttunk elő, a népkonyhára minden eddiginél többet, 40 millió dinárt, az elsődleges egészségügyi ellátásra pedig 119 millió dinárt. Hova terveztünk még emelést? Ezt a pulpitusnál is hangsúlyoztam, az oktatásra.”

Szabadka Polgári Mozgalmának képviselői nem szavaztak a 2021-es költségvetésre, szerintük az ugyanis nem valós.

Sövény Ferenc, szabadkai önkormányzati képviselő, Szabadka Polgári Mozgalma: „A 2021-es év a koronavírus válság hatására sajnos biztos, hogy gyengébb év lesz, mint az idei, még az ideinél is gyengébb év lesz. Ugyanakkor 8,8 százalékos GDP növekedést prognosztizáltak előre, ami gyakorlatilag lehetetlen. Kínának lesz várhatóan 8 százalékos GDP növekedése. Szerbiában a 8,8 százalék teljesen irreális.”

A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői igennel szavaztak a 2021-es költségvetésre.

Nágel János, szabadkai önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „Két megmaradt és még nem befejezett nagyberuházás fog a 2021-es évben befejeződni. Ennek egyike a Szabadkai Népszínház épületének a befejezése, amelyre 500 millió dinár van előlátva és a palicsi wellnessközpontnak a befejezése, amelyre 216 millió dinár van előlátva. Az összesen beruházásra pedig 1,1 milliárd dinár, ami a költségvetési összegnek a 17 százalékát teszi ki.”

Szabadka Város 2021-es költségvetési hiánya egyébként mintegy 414 millió dináros összeget tesz ki, amely a törvény által meghatározott kereteken belül mozog.

Szabadka
költségvetés
Stevan Bakić
Nágel János
Sövény Ferenc
Szerb Haladó Párt
SZHP
VMSZ
Vajdasági Magyar Szövetség
Szabadka Polgári Mozgalma

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.