Ugrás a tartalomra

Elkezdték a szabadkai Kosta Nađ kaszárnya melléképületeinek bontását

2019.07.29
14:13
2019.07.29
17:32
Forrás
Pannon RTV
Az egykori katonai komplexum helyén a tervek szerint lakóövezet és kereskedelmi blokk is helyet kapna.

A munkálatok megkezdésével kapcsolatban kerestük a szabadkai önkormányzat illetékeseit is, azonban ők későbbre ígértek tájékoztatást.

Az elmúlt napokban rendkívül zajos a szabadkai Vuk Mandušić utca. A Kosta Nađ kaszárnya melléképületeinek bontását kezdték meg a héten. A lebontásra azért kerül sor, hogy előkészítsék a laktanya területét a potenciális befektetők számára. Németh József már közel 40 éve él az utcában. Elmondta, nagy szükség volt már a munkálatokra, mivel az elmúlt 15 évben senki nem tartotta karban az épületegyüttest. „Inkább lakások legyenek itt, mint hogy így álljon parlagon, még patkányok is vannak. Senki nem tartotta rendbe, ezért szerintem így szebb és jobb lesz mindenkinek.”

A város önkormányzata 2015-ben vásárolta meg a kaszárnya területét a szerb államtól. Ezután több mint három év telt el, az első tervek és a munka elkezdéséig. Eszerint három övezetben öt blokk építését látta elő az Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat - nyilatkozták korábban a Pannon RTV-nek az illetékesek.

Az egykori kaszárnya 9 hektáros területén mintegy 17 500 négyzetméternyi épület található, amely közül három védelem alatt áll. A tervek szerint ezt a három épületet is új tartalommal töltik meg.

A helyiek új lakóövezeteket és az azt kiegészítő intézményeket látnának szívesen a laktanya területén, mert mint mondják, igény lenne rá.

Molnár László: „Állítólag lesznek iskolák, óvodák. Az unokáim miatt örülnék igazán. Most zaj van, és por, de ezt el kell viselni.”

A város önkormányzata 2018-ban már bemutatott egy látványtervet a kaszárnya helyén tervezett komplexumról. A tervek bemutatása után a hamburgi befektetési vásáron a város és a tartomány közösen keresett befektetőt a beruházás megvalósításához.

Szabadka
Kosta Nađ kaszárnya
bontás
Kisradanovác

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű