Ugrás a tartalomra

Emlékművet emelnek Újvidéken az 1944/45-ös ártatlan áldozatoknak

2018.09.28
17:00
2024.03.19
08:42
Forrás
Pannon RTV
Újvidék Város Képviselő-testületi ülésén parázs vitát robbantott ki a VMSZ városi képviseletének javaslata, hogy emlékművet emeljenek az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékére. Ezt végül megszavazták.

Az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékműjének témája már az ülés elején vitát okozott. A Szerb Radikális Párt képviselői azt követelték, hogy a testület vegye ki a napirendi pontok közül és helyezze hatályon kívül azt a határozatot, amelyet a Városi Képviselő-testület augusztus 29-én hagyott jóvá. Az ellenzéki párt szerint ugyanis a VMSZ városi szervezete által beterjesztett ártatlan áldozatok listáján számos olyan bíróság által elítélt személy szerepel, akik közvetve vagy közvetlenül a fasiszta hatalmat szolgálták. Đurađ Jakšić, újvidéki önkormányzati képviselő, SZRP: „Szégyenletes az a határozat, hogy emlékművet emeljünk azoknak, akik együttműködtek a megszállókkal, azoknak az „ártatlan” háborús bűnösöknek, akiket jogerősen elítéltek tetteikért. Akármennyire hihetetlenül hangzik is, ez a határozat teljes egészében ellent mond a háborús emlékhelyekről rendelkező törvénynek.”

Az emlékmű létjogosultságát a VMSZ újvidéki városi szervezete egy olyan listával támasztotta alá, amelyen 1300 ártatlanul kivégzett személy szerepel. Az áldozatok névsorát tudományos kutatók állították össze, nemzetiségtől függetlenül – mondta Kiss Gyula, a VMSZ újvidéki önkormányzati képviselője: „A Magyar Tudományos Akadémia és a Szerb Tudományos Akadémia közös bizottsága határozta meg azon ártatlan áldozatok névsorát, akiket 1944-ben és 45-ben a bevonuló, felszabadító partizán hadsereg eltüntetett, legyilkolt. Ez nyilvános adat.”

A történészek által megnevezett ártatlan áldozatok emlékére az újvidéki Liman 4 és Telep városrészek határán emelnek majd emlékművet. A tervek szerint az absztrakt madár a 44-es és 45-ös ártatlan áldozatok emlékét jelképezi majd. A VMSZ városi szervezete által javasolt emlékmű felépítése kapcsán a hatalmi koalíció pártjai közül a Szerbiai Szocialista Párt nemmel szavazott. A Szerb Haladó Párt támogatta a határozatot. Srđan Kružević, polgármester-helyettes, Újvidék (SZHP): „Az emlékműnek egyértelmű neve van: ártatlan áldozatok emlékműve. Nem látok olyan okot - azon kívül, hogy egy párt semmitmondó politikai pontokat gyűjt – amiért bármely politikai párt is ez ellen szavazna. Az ilyesmit nem szeretném minősíteni. Hiszem, hogy egyetértenek velem abban, hogy ez nem is fontos, ha ártatlan áldozatokról van szó. Akár férfi, akár nő, roma, szerb, magyar vagy horvát nemzetiségű, pravoszláv, katolikus vagy protestáns – teljesen mellékes, az ártatlan áldozat az ártatlan áldozat, és úgy gondoljuk, hogy megérdemlik, hogy egy emlékművel megemlékezzenek róluk.”

Az 1944/45-ös ártatlan áldozatok emlékműjének felépítése mellett az ülésen több infrastrukturális befektetésről is határozatot hoztak. Többek között döntöttek a Szerb Nemzeti Színház lépcsőjének és bejáratának felújításáról, amelyre a város 32 millió dinár támogatást kapott a tartománytól.

Újvidék
képviselő-testület
emlékű
Kiss Gyula

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.