Ugrás a tartalomra

Épületenergetikai fejlesztések Szabadkán

2021.03.05
16:07
2021.03.05
17:54
Forrás
Pannon RTV
Az Energy efficient public power elnevezésű projektet mutatták be a Szabadkai Városháza dísztermében. Egy szerb-horvát IPA-projektben Szabadka és Satnica Đakovačka önkormányzata működik együtt.

A céljuk, hogy napelemes rendszereket építsenek ki, valamint a középületeket energiahatékonyabbá tegyék. A projekt két éve tart, összértéke pedig 1 millió 420 ezer euró. Ebből Szabadkán 727 ezer eurót fordítanak majd 9 középület fejlesztésére. Idén márciustól novemberig egyebek mellett az Új városháza, az Ivan Sarić Műszaki Középiskola és a Harcosok sorakozója lakótelepen levő medence épületét korszerűsítik.

Božidarka Golubović, projektmenedzser: „A projekt keretében Szabadkán két iskola energiahatékonyságát értük el. A szabadkai Žarko Zrenjanin Általános és Középiskola épületén csütörtökön fejeztük be a munkálatokat. Az iskola nyílászáróit cseréltük ki, ezzel az épületet energiahatékonyabbá tettük. A Matko Vuković Általános Iskola a második olyan iskola, amelynek energiahatékonyságán szeretnénk javítani. Körülbelül 15 napon belül fejeződnek majd be ott a munkálatok. A két iskolán elvégzett munkálatok összértéke mintegy 150 ezer euró.”

Energy efficient public power
IPA-projekt
Szabadka

Most

19:45

Orbán Viktor Andrej Babissal tárgyalt

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
17:22, Frissítve: 18:47

A hajdújárási Lurkóházban járt a Mikulás

Az Old Bikers Vajdasági Motorosklub tagjai ismét megajándékozták a hajdújárási Lurkóház kis védenceit. Idén 23 gyermek örülhetett a karácsonyi csomagoknak. A kicsik minden évben készülnek a Mikulások érkezésére, ez idén sem volt másként.

Népszerű