Ugrás a tartalomra
Pannon RTV / Molnár Ádám

Érdemes Magyarkanizsa utcáin nyitott szemmel sétálni

2023.05.23
21:31
Forrás
Pannon RTV
A város gazdag építészeti örökséggel rendelkezik.

Magyarkanizsa ma már leginkább gyógyfürdőjéről és Tisza-partjáról ismert, azonban gazdag építészeti örökséggel is rendelkezik. Az épületek, amik az előző korok képét festik elénk, identitásunkat is őrzik. A teljesség igénye nélkül Valkay Zoltán építészmérnökkel járta körbe a Közügyek stábja a nevezetes épületeket a településen.

Magyarkanizsa központjában az első benyomást egyértelműen a Városháza épülete adja, a maga monumentalitásával. Az épületet a budapesti Reiss Zoltán tervezte, ám eredeti tervét nem sikerült véghez vinni, anyagi okok miatt egy egyszerűsített változat készült el.

A Grünfeld-ház is Reiss munkáját dicséri. Hermann Grünfeld helybeli üzletember volt, a helyi téglagyár- és a gyógyfürdő megalakulása is az ő nevéhez fűződik, lakóháza pedig a város főterén kapott helyet.

A városkép elengedhetetlen elemei a templomok. A város egyik katolikus temploma, a Szent Őrangyalok temploma a legrégebbi épület Magyarkanizsán, 1766-ban épült fel. A város szívében helyezkedik el a pravoszláv templom is, ez az épület 1773-ra készült el, szintén posztbarokk stílusban épült meg.

A város építészeti örökségének felsorolásából kihagyhatatlan még a Haynald Lajos kalocsai érsek adományának köszönhetően megépült és róla elnevezett leánynevelő intézet is, ahol 1901. szeptember 15-én kezdődött meg a munka. Ez az épület ma már a település egyik általános iskolájaként funkcionál. Az említett építmények csak egy részét képezik mindannak, amit Magyarkanizsa épített öröksége tartogat, hiszen számos szemet gyönyörködtető épülettel büszkélkedhet a település.

Magyarkanizsa
építészet

Most

13:43, Frissítve: 13:53

Kétnyelvű zenés irodalmi est Pancsován

Petőfi 200 Zmaj 190 címmel tartottak kétnyelvű zenés irodalmi estet a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben. Kicsik és nagyok együtt ünnepelték az évfordulókat.
13:21, Frissítve: 13:52

Július elsejétől drágul a cigaretta Szerbiában

Ez lesz a második áremelés idén és valószínűleg a szokásos 10 dinárral drágul majd. A drágulás oka a 2020 végén elfogadott jövedéki naptár, amely szerint 2025-ig minden január és július elején 1,5 dinárral emelik a cigaretta utáni külön jövedéki adót

Népszerű