Ugrás a tartalomra

Évről évre nő Szabadka és Palics idegenforgalma

2020.02.18
16:44
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Ezt mutatják a statisztikai adatok. A múlt évben csaknem 200 ezer turista fordult meg a városban és környékén.

250 nap múlva pedig az illetékesek szerint kiépül a palicsi wellnessközpont. Ennek köszönhetően remélhetőleg még többen, még hosszabb időt töltenek majd Észak-Bácska vidékén.

Szabadka és Palics szecessziós építészete, a vidék gasztronómiája és borai, valamint az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválja mágnesként vonzza a magyarországi, a német, a horvát, a kínai és a lengyel turistákat. A múlt évben csaknem 20 ezerrel több vendégéjszakát töltöttek el Észak-Bácskában.

Egy éve beindították az ingyenes városnéző gyalogtúrákat Szabadkán, hetente kétszer. Aleksandar Medaković, igazgató, Szabadka Város Idegenforgalmi Szervezete: „Büszkén elmondhatjuk az elmúlt 2019-es év eredményeiről, hogy csaknem 167 ezer vendégéjszakát jegyeztünk, ami 20 ezerrel több, mint 2018-ban. Ha a százalékokról beszélünk, Szabadkát tekintve 5,2 százalékkal nőtt a vendégek száma, míg több mint 7 százalékkal az eltöltött éjszakák száma. Palics eredményei még jobbak, ide az érkezések száma 11,2 százalékkal, míg az eltöltött éjjelek száma több mint 22 százalékkal nőtt.”

Szabadkát nemcsak szépségei miatt látogatják, hanem munkavállalás céljából is. Szabadka központjában 65 euró ellenértékében is lehet egy éjjelre kétágyas szobát foglalni. Christoph Daxenberger, Németország: „A cég fizeti a teljes szállodai ellátásunkat. Németországban sokkal többet fizetünk olyan szállodákért, amelyek nem olyan szépek mint ez a szálloda.” A Siemensben dolgoznak majd két hetet. - tette még hozzá.

Júniusban, júliusban és augusztusban látogatják Palicsot a legtöbben. Itt pillanatnyilag a kapacitások 20 százaléka foglalt. Kétágyas szobáért egy éjszakára átlagosan négy és fél ezer dinárt kell fizetni. Ladóczki Csaba, vendéglátó: „Sajnos a téli hónapokban elég szegényes a látogatottság Palicson és Szabadkán is szerintem. De ennek megvan az oka is, mert télen Palicson a turisták nem tudnak hova menni. Esetleg egy-két napra eljönnek, megnézik a parkot, sétálnak egyet, állatkert nem dolgozik vagy dolgozik, és ennyi. Ezért nagyon hiányzik szerintem az a termálfürdő, amit most már évek óta ígérgetnek és el is kezdtek építeni, hogy mikor lesz megcsinálva az nagy kérdés.”

A palicsi wellness-központ kiépítésének első fázisa a múlt évben befejeződött. A munkálatok második fázisa is megkezdődött, február 10-én alá is írták a kivitelezővel a szerződést. Ennek a szakasznak az összértéke több mint 615 millió dinár, és ezt az összeget a köztársaság, a tartomány és a város biztosítja. Tripolski Tímea, igazgatóhelyettes, Palics Park Kft.: „A második fázisban folytatódnak a külső munkálatok, ami még maradt, tehát a két medence kiépítése a meglévő régi termál medencék felújítása, valamint a legnagyobb munkálatok a benti részek kiépítése, ami maga a spa részleg lesz, a szaunákkal, élményrészleggel. A közbeszerzés alapján a munkálatok 250 napig fognak tartani.”

Az idei fürdőidényre elkészülnek a külső medencék - mondták el korábban az illetékesek. Az év folyamán pedig a beltéri medencék kialakítása is befejeződik, ezeket az esztendő végéig használatba is vehetik a fürdőzők.

Szabadka
idegenforgalom
turista
wellnessközpont

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.