Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/ Zséli Ágnes

Falugazdász iroda nyílik Törökbecsén

2021.02.08
16:41
Forrás
Pannon RTV
Mezőgazdasági tevékenységek segítése céljából falugazdász irodát nyitott a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége Törökbecsén.

A programot a magyarországi Agrárminisztérium támogatja. Egyébként a bánáti településen eddig még nem működött ilyen szolgáltatás, mely a jövőben a Munkás utca 80-as szám alatt lévő helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházában várja mindazokat, akiknek bármiféle mezőgazdasági tevékenységgel, vagy pályázattal kapcsolatos kérdésük van. Az érdekelteket a hivatalban Fehér Kálmán falugazdász fogadja, akitől a termelők első kézből az aktuális pályázatokról, azok határidejéről is pontos információt kaphatnak majd. A 2006-ban alapított Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége a magyarországi Agrárminisztérium támogatásának köszönhetően évről- évre mind több magyarlakta vajdasági településen bővítette sikerrel a hálózatot, így Törökbecse a harminchatodik település, amely ennek a programnak a részese lett.

Pannon RTV/ Zséli Ágnes

A törökbecsei iroda keddi napon reggel nyolctól délután egy óráig fogadja az ügyfeleket, mindemellett pedig a Szövetség hamarosan nyílt estet szervez, melynek keretében a bánáti település mezőgazdasági gazdáinak a vajdasági falugazdász- hálózat programját, céljait, feladatkörét mutatják majd be.

Törökbecse
falugazdász hálózat

Kapcsolódó tartalmak

Most

10:41

Meghalt Csapó Gábor

Hetvenkét esztendős korában elhunyt Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó.
10:22, Frissítve: 10:27

Három emlékfát ültettek

Hagyományőrzés céljából a három testvértelepülés Kunszentmiklós, Nagyvázsony és Székelykeve elhatározták, hogy három emlékfát ültetnek a székelykevei tájház udvarába.

Népszerű

Leszámolás történhetett Horgoson

Lövöldözés volt csütörtökön Horgoson. Valószínűleg leszámolás történt két migránscsoport között, néhányan meg is sérültek.