Ugrás a tartalomra

Falugyűlést tartottak Martonoson a közbiztonsági helyzet romlása miatt

2018.06.16
12:09
2018.06.16
15:35
Forrás
Pannon RTV
A mintegy 200 megjelent polgár szerint a helyzetet a faluba betelepült koszovói, Németországból kiutasított romák idézték elő.

A martonosiak azt állítják, hogy a betelepült koszovói romák nem is igyekeznek beilleszkedni a közösségbe. Marica Pivaš már nem először tett feljelentést ellenük, amiért megrongálták frissen befestett házának falát. „Kinn volt a rendőrség, feljelentést tettem, de ki fogja nekem ezt megtéríteni? Senki. Újra összekenték különböző színekkel és sárral, amit le sem lehet mosni.”

Farkas Bettina kisgyermekes anyukát babakocsival a nyílt utcán zaklatták a betelepült romák gyerekei. „A kislányt ki akarták ráncigálni a kocsiból, nem akartak bennünket továbbengedni, egy idős néni a másik oldalról elkezdett kiabálni, hogy valaki jöjjön, valaki segítsen, mert az asszonyt nem engedik, az asszonyt bántják, és jó negyed óráig lökdöstem őket, hogy a kicsit ne bántsák.”

A heves szóváltásoktól sem mentes lakossági fórumon a helyi közösség tanácsának tagjai mellett megjelentek a magyarkanizsai önkormányzat illetékesei és több ellenzéki községi képviselő-testületi tag is. A magyarkanizsai rendőrállomás vezetője nem volt ott az eseményen, mert a szerbiai belügyminisztérium nem hagyta jóvá a falugyűlésen való részvételét, pedig az elhangzott panaszok a rendszertelen rendőri felügyeletre, illetve az állandó rendőri jelenlét hiányára hívták fel a figyelmet. Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Az elmúlt két órában mindig visszatértünk ugyanarra a pontra, szóltak az emberek, panaszkodtak, feljelentettek, jegyzőkönyvet kértek, kihívták a rendőrséget és mégsem történt semmi. Valahol szakadás van ebben a kommunikációban, azt kell megtalálni és ebben nagyon szívesen segít, közvetít és támogatást ad az önkormányzat, hogy ezt a szakadást valahogy áthidaljuk.”

Fejsztámer Róbert bejelentette azt is, hogy ennek érdekében a község biztonsági kérdésekkel foglalkozó tanácsának legközelebbi ülésére meghívják a martonosi polgárok képviselőit is.

Magyarkanizsa
Martonos

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű