Ugrás a tartalomra

Fásítással az elsivatagosodás ellen

2022.11.19
11:55
2022.11.19
16:13
Forrás
Pannon RTV
Nagy erőkkel zajlik a zöldterületek növelése Zenta községben. A mai napon mintegy 4000 facsemetét ültettek el.

Több mint 2000, a Tornyoson működő kertészet által felajánlott fekete, fehér és kanadai nyár-, valamint szomorúfűz csemetéket ültettek el az önkéntesek a Csík-ér partján.

Vajda Attila, szervező, Tornyos: „Itt Vajdaságban az egyik legkevésbé fásított terület a Zenta községi. Míg a vajdasági átlag 3 százalék, itt 1 százalék alatt van, az európai átlag pedig 23 százalék. Nagy lemaradásunk van, amit szeretnénk lassan behozni és minél több fát elültetni.”

Márciusban volt már egy nagyobb fásítási akció Tornyoson. Annak sikerén felbuzdulva szeretnék minél gyakrabban megszervezni a közösségi munkaakciót a faluban.

Cipó Igor, helyi közösségekkel és falvakkal megbízott tag, Zenta KT: „Nagyon komoly közösségépítő szerepe van ennek, hogy itt iskolás diákok és felnőttek, akik a természetet egy kicsit magukénak érzik, megjelentek és teszünk azért, hogy ezen a kis természeti oázisunkon, ami a Csík-ér partja, segítünk és befásítjuk.”

Lassan végéhez közeledik annak az 1200 facsemetének az elültetése Zentán, amelyet egy új eljárással végeztek.

Lőrinc Király Lívia, környezetvédelmi szakmunkatárs, Zenta: „Ez egy újszerű eljárás, ahol a földterületet egy speciális fóliával vonják be, így nem szükséges a későbbiekben a fáknak a locsolása, illetve emiatt nem szükséges a körülötte lévő földterületnek a kapálása, gazolása, mert ez a fólia visszafojtja.”

A fólia segít a fa gyökeréhez vezetni a nedvességet, így a megfelelő vízellátás folyamatosan biztosított lehet a csemete számára.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „Vajdaság és így Zenta község is olyan helyzetben van, hogy sajnos az elsivatagosodás veszélye fenyegeti, és így évente igyekszünk fásítási akciók keretein belül ezt a trendet megfordítani és, hogy minél több zöldfelületünk legyen nemcsak a város területén, hanem a város körüli területeken is.”

A beruházás értéke mintegy 2.700.000 dinár, amelyet Zenta község minisztériumi támogatással tudott megvalósítani.

Zenta
Tornyos
Czegledi Rudolf
fásítás
fásítási akció

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.