Ugrás a tartalomra

Fejlesztések a csantavéri Komvalnál

2021.05.10
13:15
2021.05.10
16:28
Forrás
Pannon RTV
Az 1958 óta működő csantavéri Komval Vállalatnak a 2019-es évi két és fél millió dináros veszteségből sikerült úgy kilábalnia, hogy a tavalyi év végére már pozitív mérleget könyvelhettek el.

A kommunális szolgáltatásokat végző cég most önerőből fejleszti gépparkját és épületeit. A munkások száma az elmúlt években a nehézségek ellenére nem csökkent, sőt újakat is alkalmaztak.

Számos tevékenységgel foglalkozik a csantavéri Komval Vállalat. Többek között gyermekjátszóterek kiépítésével és karbantartásával, temetkezési szolgáltatásokkal és temetők karbantartásával. Öt helyi közösség területén a zöldövezeteket is karbantartják. Ezenkívül üzemeltetik a csantavéri piacot, és megszervezik a csantavéri vásárt is, valamint hulladékelszállítással is foglalkoznak.

Nemcsak Csantavéren, Szabadkán is mintegy hetven játszóteret tart karban a Komval. A teljesen gyermekbarát játszótereket az európai szabványoknak megfelelően építik, környezetbarát anyagokból. A Komval jelenleg 24 helybeli családnak biztosít megélhetést, de nyolc további munkás alkalmazását tervezik.

Vituska Ildikó, igazgató, Komval Vállalat, Csantavér: „Az elsődleges terveink a már megkezdett felújítások a csantavéri temetőben, és a bemutatóteremnek a felújítása, az irodaházak felújítása, a géppark felújítása, ehhez nagyon sok pénz kell, de jó úton haladunk, hogy termelést hajtsunk végre. Ez azt jelenti, hogy a vállalatunk nem használ közpénzeket.”

A szabadkai önkormányzat fontosnak tartja, hogy a külvárosi helyi közösségek területén is folyamatosan javuljon a kommunális szolgáltatások minősége.

Milimir Vujadinović, köztársasági parlamenti képviselő, SZHP: „Ez a vállalat hatalmas munkát végez, ami a kommunális szolgáltatásokat illeti, pontosabban mindent elvégez, amit Csantavéren és a környező falvakban kell. Ez nagyjából 12-14 ezer embert érint. Tehát még egy fontos üzenetet továbbít az önkormányzat, hogy tovább dolgoznak majd a kommunális szolgáltatások minőségének javításán.”

Stevan Bakić megtekintette a csantavéri Ifjúsági utcában található játszótér felújítási és karbantartási munkálatait. Szabadka polgármestere elmondta: folyamatban van a vállalat jogszabályainak összehangolása, statútumának kidolgozása, a munkahelyi szabályzat rendezése, a közbeszerzési eljárások szabályozásának kidolgozása, mindez a sikeresebb működés érdekében.

Stevan Bakić, polgármester, Szabadka: „A Komval Vállalat specifikus és egyedülálló helyzetben van, egyrészt a státusza miatt, másrészt viszont a széles körű kommunális szolgáltatásai révén is. Egyike azon ritka vállalatoknak Szerbiában, amely ezeket a szolgáltatásokat társadalmi vállalatként végzi.”

A jelenlegi szabadkai városvezetés egyik legfontosabb célja, hogy a jövőben egyenrangúan fejlesszék a városi, és a külvárosi helyi közösségeket is - mondták el az illetékesek.

Komval Vállalat
Csantavér
Vituska Ildikó
Milimir Vujadinović
Stevan Bakić

Kapcsolódó tartalmak

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű