Ugrás a tartalomra

Fejlesztések a szabadkai Vasutas Helyi Közösségben

2018.06.26
14:38
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Tömörített kőzúzalékkal borították be a Partizán bázisok, a Bajmoki és Kozjak utcákat a szabadkai Vasutas Helyi Közösségben. Ugyanitt, a Hunyadi János és Puskás Tivadar utca közvilágítást kapott.

Vegyes érzelmekkel fogadták a Partizán bázisok, a Bajmoki és Kozjak utcák földes utainak kőzúzalékkal való beborítását a Vasutas Helyi Közösség lakói. Sokak véleménye szerint a munkálatokat nem végezték el kellő szakértelemmel, és alapossággal, ám mások még ezzel is elégedettek, hiszen eddig áldatlan állapotok uralkodtak. Esőzésekkor közlekedni sem lehetett ezekben az utcákban a hatalmas kátyúk miatt.

Kecskeméti Matild, Szabadka: „Azt hogy ezt az utcát nem csinálták meg rendesen, nekem az a véleményem. Nagyon jó, hogy megcsinálták, örülünk neki, de rendesen kellett volna, nem így. Ide szakembernek kellett volna jönni. Vagy, ha nem aszfaltot, ezt is, de ez is egy-két év és tönkremegy. Itt lenn már hányszor csinálták és mindig kigödrösödik.”

Jovan Stojančev, Szabadka: „Amilyen volt, ahhoz képest most nagyon jó. Valóban szuper! Akkora sár volt erre, hogy még a gyerekek sem tudtak erre kerékpárral közlekedni.”

A kőtörmelék mellett más fejlesztés is volt. A helyi közösség Hunyadi János és Puskás Tivadar utcája közvilágítást kapott, sőt a legforgalmasabb utca egyik szakasza is fel lesz újítva.

A szabadkai Vasutas Helyi Közösség egyik legforgalmasabb útja a Majsai út. A közeljövőben új aszfaltburkolatot fog kapni, az iskolától az első körforgalomig.

Más beruházásokra is vannak ígéretek. A piac kérdése már régóta megoldatlan.

Kikity Attila, közgyűlési elnök, Vasutas HK, Szabadka: „Közös indítványozás volt a piac felé, hogy mivel hogy a Vasutas-településnek 6000 polgára van és népszerű a kialakított üzletközpont és ez egy ideiglenes piac. Azt az ígéretet kaptuk, az az információnk van, hogy július végén, legkésőbb augusztus elején ennek a piacnak a területe olyan szintre lesz emelve, hogy kulturált módon tudják a mindennapi beszerzéseket a polgárok elvégezni.”

Kikity Attila hozzátette, számos égető problémával kell még szembenézniük a helyi közösség lakosainak. Az egyik ilyen gond a szennyvízelvezetés hiánya, amelynek megoldása még várat magára.

Szabadka
Vasutas
utca

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.