Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

A fejlesztési stratégia módosítását véleményezhetik a magyarkanizsaiak

2018-05-17
14:44
2018-05-17
19:58
Forrás
Pannon RTV
Szerdán este a magyarkanizsai városházára várták a polgárokat, akik papíralapú, de online kérdőíveken is véleményt mondhattak a módosításokról, de új javaslatokat is tehettek.

Lakossági fórumokon fejthetik ki véleményüket a magyarkanizsai polgárok a község 2011 és 2020 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiájának módosításáról.  

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere elmondta, hogy 2020-ig elsősorban az idegenforgalmi projektek megvalósulására helyezik a hangsúlyt. „Benne maradnak olyan dolgok, amelyek lehet, hogy nagy horderejűnek tűnnek. Itt most az idegenforgalom kapcsán benne maradt például a fürdőfejlesztés, benne maradt a Vigadó is. Én nagyon bízom benne, hogy az elkövetkező kétéves periódusban legalább hozzá lehet kezdeni ezekhez a fejlesztésekhez. Benne volt például a Tisza-partnak is a rendbetétele, amit messze túlteljesítettünk, mint ahogy azt terveztük 10 évvel ezelőtt, vagy például benne voltak a sportobjektumok fejlesztései, amiket akkor még nem is gondoltuk, hogy ekkora mértékben és ilyen mennyiségben meg tudunk majd valósítani.”

stratégia
fejlesztés
közvita

Most

21:18, Frissítve: 22:31

Szent István-napi ünnepség Palicson

Palicson tartották meg szombat este a Szent István-napi központi ünnepséget a VMSZ szervezésében. A magyar haza jó úton halad ahhoz, hogy visszanyerje régi önbecsülését - mondta Magyar Levente.
19:27, Frissítve: 22:03

Megtelt hívekkel a szabadkai székesegyház

Szent István hazánkat hazánkká és a keresztény Európa részévé tette - emelte ki prédikációjában Márfi Gyula veszprémi érsek a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban tartott misén szombaton délután.

Népszerű

Petrov Nikolina az év első babája Zentán

Tegnap délután megszületett az első zentai baba a helyi közkórház szülészeti osztályán. A kislány volt a kilencedik, aki a zentai szülészeten jött a világra idén, azonban ő volt az első községbeli.

Gazdag programmal készülnek Zenta város ünnepére

A rendezvénysorozat már szeptember 5-én megkezdődik, és egészen 11-éig tart. A jól megszokott kulturális és hagyományápoló rendezvények mellett idén is megrendezik a Nemzetközi Hőlégballon versenyt.