Ugrás a tartalomra

Felkészült az óbecsei Egészségház arra, hogy a fertőzöttek száma emelkedni fog

2021.08.10
12:48
2021.08.10
16:13
Forrás
Pannon RTV
A 35 ezer községbeli lakosból csaknem 10800-an kapták meg a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját.

Második vakcinájukat vehették fel Óbecsén a helyiek, és összesen csaknem 10800-an vannak azok, akiket már kétszer is beoltottak. A községben egy rövid nyugalmas időszakot követően ismét növekszik az új fertőzöttek száma.

Június vége óta már nem a sportközpontban, hanem az Egészségházban oltanak Óbecsén. Dautović Erzsébet és a férje is itt várakozott arra, hogy felvegye a második kínai oltást. „Itt a kor, idősebbek vagyunk, jön az ősz, föl szeretnénk venni. Idáig sikerült megúsznunk, hogy nem kaptuk meg, de most úgy döntöttünk, hogy fölvesszük a vakcinát.”

Az óbecsei Egészségházban most 47-en vették fel az oltást. Luka Filep 18 éves egyetemista, ő elsősorban a családját szeretné megóvni a betegségtől. „Azért döntöttem úgy, hogy felveszem a vakcinát, hogy megvédjem elsősorban a nagyszüleimet, akik idősebbek, de anyukám és magam miatt is.”

Óbecsén tegnap hat koronavírusos beteget regisztráltak. Az Egészségházban felkészültek arra, hogy a járvány ismét erőre kap. Dr. Biljana Jovanović, igazgatóhelyettes, Egészségház, Óbecse: „Júliusban és június második felében rendkívül nyugodt volt a helyzet, de most már nem így van. Egy kicsit mindannyian elengedtük magunkat, az emberek vágytak a társadalmi kapcsolatokra, esküvők, keresztelők, mindenféle ünnepségek voltak, ennek az eredménye az lett, hogy megnőtt az új koronafertőzöttek száma. A számok egyelőre nem drámaiak, reményeink szerint nem is lesznek azok, de mi minden lehetséges forgatókönyvre felkészültünk.”

A 35 ezres lélekszámú község területén eddig majdnem 10800 személy kapta meg valamelyik oltás mindkét dózisát.

Óbecse
oltás
koronavírus
fertőzöttek

Most

15:19, Frissítve: 17:11

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.