Ugrás a tartalomra

Feltöredezésbiztos útburkolatot kap a Proletár brigádok utca

2022.06.30
12:28
2022.06.30
17:07
Forrás
Pannon RTV
Egy-két napon belül befejeződik az útburkolat helyreállítása a szabadkai Proletár brigádok utcában. A kiszélesített és felújított egy kilométeres útszakasz jelentősen megkönnyíti majd a közlekedést a Zorka Helyi Közösségben.

Az útburkolatot a Proletár brigádok és a Zombor utca kereszteződésétől, azaz a vasúti átjárótól kezdődően újítják fel egy kilométer hosszan. Az ott lakók szerint ez az útszakasz a felújítás előtt olyan szűk volt, hogy két jármű nem tudott elhaladni egymás mellett. Most 5 méteresre szélesítették ki.

Ognjen Golubović, igazgató, Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat: „Most alkalmaztunk először egy új technológiát, az úgynevezett hálót, amely védi a burkolatot a feltöredezés ellen, ugyanis ez tehergépjármű forgalomra szánt utca.”

A most épülő útszakaszt várhatóan egy-két napon belül befejezik, és utána következik a Zorka utca felújítása, amely a Kelebiai úttal köti össze a Proletár brigádok utcát – közölte Szabadka polgármestere miután megtekintette a munkálatokat.

Stevan Bakić, polgármester, Szabadka: „A projekt értéke 14 millió 800 ezer dinár. Ez az utca nem csak az itt élő polgárok számára fontos, hanem a város teljes közlekedése szempontjából is jelentős, mivel a környék egyik legforgalmasabb utcája.”

Miután a Zorka Helyi Közösségben befejeződtek a munkálatok, a Zombori út helyreállítása következik, mégpedig a Matija Gubec és a Zágráb utca közötti szakaszon.

Proletár brigádok utca
Zorka Helyi Közösség
Ognjen Golubović
Szabadkai Útfenntartó
Stevan Bakić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.