Ugrás a tartalomra

Felújítják a szabadkai Naša radost konyháját

2019.04.09
14:04
2024.03.19
08:45
Forrás
subotica.com
Az intézmény központi konyhájában naponta mintegy 12 ezer ételt készítenek. A munkálatok három fázisban zajlanak majd és a tervek szerint április 22-én el is kezdődnek.

Az építkezés ideje alatt a Sever gyár konyhájából látják el az óvodások étkeztetését. Veljko Vojnić, az intézmény technikai igazgatója azt mondta, a munkálatok végén, vagyis körülbelül egy év alatt egy teljesen korszerű, modern és az európai standardoknak megfelelő konyha épül ki. 

Szabadka
Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.