Ugrás a tartalomra

Folyamatosak a beruházások Topolyán

2017.10.19
12:05
2017.10.19
22:51
Forrás
Pannon RTV
Topolyán több helyszínen is jelentős beruházások történtek. A város vezetése megtekintette a munkálatokat.

A topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház igazgatósági épületén befejezték a külső falak és a padlástér teljes szigetelését, valamint a nyílászárók cseréjét. A beruházás értéke 5,6 millió dinár volt, amit 79%-ban a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság és 21%-ban a topolyai önkormányzat biztosított. A városi vízvezeték-hálózat három körgyűrűjének kiépítése és felújítása is tart. A 3-as, 7-es és 8-as körgyűrűkön dolgoznak, ez 7450 méternyi vízvezetéket ölel fel és mintegy 3000 polgárnak fog biztosítani elegendő mennyiségű és minőségi ivóvizet. A beruházás értéke 24,3 millió dinár, amelyet 79%-ban a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság és 21%-ban a topolyai önkormányzat biztosít.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „7,4 km hosszúságról van szó, a 3-as, 7-es, 8-as gyűrűkről, ez nagyon fontos. Ez nem az első rész, amit a tartománnyal együtt fizetünk, tehát a másik körgyűrűket is csináltuk. Mi újabban is pályáztunk a másik körgyűrűkre, az még a pályázat folyamatban lesz, tehát mi újra próbálkozunk, mi azt szeretnénk, hogyha ezt a 185-186 milliós tervet önrészből és pályázatok kapcsán megcsináljuk és akkor így gondolom, hogy Topolyán magában a városban a vízellátás cseréje, javítása, karbantartása hosszú távon egy jó befektetésnek tűnik, a polgárok részéről természetesen tisztább víz, károk nélküli történés, időbeni vízellátás, minden rendbe kell, hogy legyen.”

 

Topolya
felújítás
vízvezeték

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.