Ugrás a tartalomra

Folytatódik az aquapark építése Palicson

2022.06.27
14:29
2022.06.27
16:14
Forrás
Pannon RTV
Megteremtődtek az anyagi feltételek az élményfürdő befejezéséhez. Köztársasági forrásból biztosítanak a beruházáshoz kétmillió eurót, amelyet már jóváhagyott a szerb kormány.

Három és fél éve kezdődött a palicsi aquapark építése, az alapkövet illusztris vendégek helyezték el még 2018 decemberében. Akkor határozott ígéretek hangzottak el, milyen forrásokból fogják megvalósítani a beruházást, ennek ellenére ez a negyedik nyár, hogy Palicson nincs csúszdázás és élményfürdőzés.

Pásztor István most az aquapark helyszínén jelentette be, hogy folytatják az építkezést. Másfél év csatározás kellett hozzá, hogy a mulasztásokat helyrehozzák, a projekt pénzügyi konstrukcióját rendbe tegyék, a hiányzó engedélyeket beszerezzék – részletezte a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki egyben a Palics Park Kft. közgyűlési elnöke is. Mint fogalmazott, mostanra minden feltétel adott, hogy folytassák és be is fejezzék a megkezdett munkát.

„Arra számítunk, hogy az elkövetkező mintegy fél évben, tehát valamikor az év végéig, a jövő év elejéig ez a komplexum ki fog épülni. Ez a mintegy 4,5 hektáros terület gazdagodik azokkal a tartalmakkal, amelyek tervezésre kerültek. Ez azt jelenti, hogy kívül négy medence volna, benn, az épületben, aminek a területe vagy a felülete mintegy 3400 négyzetméter, összesen öt fürdőfelület vagy vízfelület állna rendelkezésre.”

Még legalább annyit kell rákölteni a palicsi aquapark építésére, mint amennyit eddig belefektettek. Először köztársasági forrásból biztosítanak a beruházáshoz kétmillió eurót, erről most kötik meg a szerződést a szerb kormánnyal. Emellett szükség lesz még mintegy négymillió euróra, amit ősszel, a köztársasági költségvetés módosításakor terveznek be, és Szabadka városa is biztosít körülbelül egymillió eurót. Mindez elég lesz ahhoz, hogy befejezzék a palicsi aquaparkot.

Dencs Valéria, igazgató, Palics Park Kft.:
„Indulni fogok Belgrádba, és alá fogjuk írni a 230 millió dinár értékű szerződést. A munka egy szerződésmódosítással fog folytatódni, melyet a fő kivitelezővel alá fogunk írni. A szerződésmódosításban szereplő érték nem kívánja maga után a közbeszerzést, ezért nagyon gyorsan fogunk tudni haladni.”

Palics azonban akkor lesz az igazi, ha megoldják a tó problémáját is. Pásztor István arról beszélt, hogy milyen megoldásban gondolkodnak.

„A tó vizének a minősége ebben a pillanatban is olyan, hogy fürdésre nem javasolt. Azon dolgozunk, mivel ennek megvannak a technológiai-technikai lehetőségei, hogy a tó vizében olyan medencéket próbáljunk kialakítani, amik lehetővé fogják tenni a tóban való fürdést úgy, hogy a medencében levő víz tisztább legyen, mint a tónak a vize.”

A tóban tehát elzárt területeket, tisztított medencéket alakítanának ki. Ezeket mentesítenék az iszaptól, a vegyi és más anyagoktól, és folyamatosan tisztítanák. Pásztor szerint ezzel a megoldással garantálni tudnák az egészséges fürdőzést a Palicsi-tóban.

Palics
aquapark
wellnessközpont
beruházás

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.