Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Payeta Maurice

Folytatódik a szennyvízhálózat bővítése Szabadkán

2023.06.05
10:53
2023.06.05
16:23
Forrás
Pannon RTV
Az év második felében folytatódhat a szennyvízhálózat bővítése Szabadkán a Tiszta Szerbia program keretében - jelentette be a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában dr. Pásztor Bálint.

A szabadkai VKT elnöke kiemelte, a képviselő-testület legutóbbi ülésén fontos volt az egyes helyi közösségek részletes szabályozási tervének elfogadására a közműhálózat fejlesztése miatt. Kiemelte, hogy a közeljövőben 110 kilométer szennyvízhálózat épülhet ki a fejlesztéseknek köszönhetően.

„Most már teljes bizonyossággal bejelenthető, hogy a nyár vége felé, vagy kora ősszel Szabadkán el fognak indulni ezek a munkálatok, aztán Palicson is, illetve Csantavéren és Bajmokon. A két utóbbi településen szennyvíztisztító kiépítésére is sor kerül, Palics lesz a város területén az első település, amely 100 százalékban lefedésre kerül csatornahálózat által és Szabadkán a városban is számos helyi közösség esetében ki fog épülni a szennyvízhálózat. Ez a vasútépítés mellett talán azt mondható, hogy Szabadka történetének a legnagyobb egyben kivitelezett infrastruktúra fejlesztési akciója.”

Szabadka
szennyvízhálózat
Dr. Pásztor Bálint

Most

15:49, Frissítve: 16:01

Együtt a sikerért!

Együttműködési megállapodást írt alá több szerbiai szabad övezet és az ezekben működő vállalatok illetékesei. Ehhez csatlakoztak egyebek mellett szállodák, a szabadkai Építőmérnöki Kar és egyéb partnerek.

Népszerű