Ugrás a tartalomra

A Gazdasági Minisztérium támogatásával fejlesztik Szabadka úthálózatát

2018.03.21
14:11
2018.03.21
17:39
Forrás
Pannon RTV
Kiaszfaltozzák a szabadkai Sutjeska utcát, valamint kerékpár út épül Palicstól a hajdújárási felüljáróig.

Az első program a szabadkai Sutjeska utca mintegy 1 kilométeres szakaszára vonatkozik, ahol csapadékosabb napokon szinte lehetetlen közlekedni. A másik tervezet, egy kerékpárút kiépítésére vonatkozik, mely a Palicson lévő néhai Chemos vállalat épületétől egészen a hajdújárási felüljáróig lévő szakaszon fog majd kiépülni.

A lakosok elmondása szerint, Szabadkán a Sutjeska utca mintegy 1100 méteres szakasza, szinte járhatatlanná válik nagyobb esőzések alkalmával. Ennek aszfaltozására hagyott jóvá pénzeszközöket a szerbiai gazdasági minisztérium. A munkálatok a közbeszerzés lebonyolítása után fognak megkezdődni azonnal.

Társfinanszírozásként közel 21.5 millió dinárt hagyott jóvá a gazdasági minisztérium a projektek megvalósítására. Az alpolgármester elmondása szerint fontos, hogy a kérdéses útszakaszok kiépüljenek.

Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „Nagyon fontos mert, évtizedes problémákat oldunk meg. A Sutjeska utcában tudjuk, hogy nem volt aszfalt, ez nehezítette a közlekedést, akár a szülők, a gyermekek, a lakosok számára. A kerékpár út pedig azért fontos, hogy kiépítésre kerüljön, mert ott pedig számos baleset szemtanúi lehettünk, és közlekedésbiztonsági szempontból nagyon fontos, hogy ez az 1 és fél kilométer kerékpár út kiépüljön.”

Az alpolgármester hozzátette, a projektek megvalósításáért Pásztor Bálint, VMSZ köztársasági frakcióvezetője járt közben. A lakosok nagy örömmel fogadták az útjavításról szóló híreket, mivel sokéves problémáik oldódnak meg a közeljövőben.

Bruscsek Éva, lakos, Szabadka: „Babakocsival hogy fog kimenni a kismama, kérdezem én magát. Sehogy. Nyakába veszi a kocsit is meg a babát is? Taxi nem jön be, két hete a szemetesek nem jöttek be az utcába, mert katasztrofális az állapota.”

A lakosok azt is elmondták, hogy ez az állapot már hosszú évek óta nehezíti a mindennapjaikat. Nagyon örülnek, hogy végre ki lesz aszfaltozva az utca.

Zvonimir Bašić, lakos, Szabadka: „Évek óta várjuk már. Kiaszfaltozták a fenti utcákat, balról is és jobbról is, azonban ezt így hagyták. Nem tudom miért, a Dunav Coop, vagy valamilyen megállapodás miatt, mindegy. Minden elismerésem, ha ez megvalósul. Legyen úgy.”

A munkálatok a közbeszerzési eljárás lefolytatása után, tehát mintegy 60-90 napon belül kezdődhetnek meg.

Szabadka
Gazdasági Minisztérium

Most

12:09

Tréfás tanári hangverseny Magyarkanizsán

A könnyedebb hangvételű előadás a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és az óbecsei Petar Konjović Alapfokú Zeneiskola tanárainak és diákjainak közreműködésével jött létre a magyarkanizsai Művészetek Háza színpadán.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.