Ugrás a tartalomra

Gyógynövényekkel gazdagodott a törökbecsei iskola átriuma

2021.03.11
19:57
2021.03.11
20:30
Forrás
Pannon RTV
Az akciót az újrahasznosítás is jellemezte, hiszen a növények különböző színűre festett autógumikba kerültek.

Gyógynövényeket ültettek a törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskola ötödikesei.  A bánáti település tanintézményének átriumát szépítették. A környezetbarát akciót a helyi Komunalac Közvállalat is támogatta.

A természetvédők csoportjának aktivitása keretében az ötödikesek a többi között zsályát, kövirózsát, citromfüvet, kakukkfüvet, mentát is a földbe helyeztek.

Fehér Erzsébet biológiaszakos tanár irányította az akciót. Az órát a tudásszerzés mellett az újrahasznosítás is jellemezte, hiszen a növények különböző színűre festett autógumikba kerültek.

Egyébként a tanintézmény természetvédői ősszel a Sóskopó Speciális Természeti Rezervátumhoz is kilátogattak, a tanév végéig pedig Kumánra szerveznek majd kerékpártúrát, azzal a céllal, hogy a diákok az ott lévő mintegy háromszázéves tölgyfát is megnézhessék. Ennek megvalósítása azonban mindenképp a járványhelyzettől függ majd.

gyógynövény
ültetés
törökbecsei iskola
Törökbecse

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

Új szak a magyarkanizsai Iskolaközpontban

Új szakkal és több férőhellyel várja a diákokat a következő iskolaévben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A középiskolában a 2024/2025-ös tanévben már a virágkertészeti szakot is választhatják a fiatalok.