Ugrás a tartalomra

„Ha a tudósok ajánlják, akkor hasznos”

2021.08.18
15:50
2021.08.18
18:31
Forrás
Pannon RTV
Szabadkán is felvehető már a koronavírus elleni vakcina harmadik dózisa. Elsősorban azok vehetik fel, akiket az eUprava portálon keresztül, SMS-ben értesítenek.

Dragan Sanader feleségével érkezett a szabadkai új városháza földszintjén kialakított oltópontra. Mindketten február elején vették fel a kínai vakcinát, így harmadik dózisnak is ezt választották: „Ha a tudósok ajánlják, akkor hasznos a szervezetünknek. Tehát ha fel kell venni, de nem akarod, az egy dolog, ha viszont megbetegszel, akkor mitévő lehetsz?”

A szakemberek szerint a harmadik oltás felvétele elsősorban az idősebb korosztálynak, az egészségügyi dolgozóknak és a krónikus betegeknek a legfontosabb.

Dr. Bohucki Nebojsa, járványügyi szakember: „Az a fontos, hogy a minimális periódus fél év. Maximális periódus nem létezik. Tehát ha valaki az elkövetkező napokban megkapja az értesítést, hogy már van lehetősége felvenni a harmadik dózist, nem kell sietni. Lehet várni szeptember-októberig is, de minimum fél év.”

A koronavírus elleni oltóanyagok első két dózisának felvételére továbbra is lehetőség van a szabadkai oltópontokon.

oltás
koronavírus
koronavírus elleni védőoltás
Sinopharm
Pfizer
Pfizer-BioNTech
Pfizer-BioNTech vakcina
Pfizer-védőoltás
Pfizer/BioNTech
Szabadka
Dr. Bohucki Nebojsa

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.