Ugrás a tartalomra

Halászlé kerülhetett a rászorulók asztalára

2017.12.24
16:33
Forrás
Pannon RTV
Magyarkanizsán összefogtak, hogy szebbé tegyék a karácsonyt.

Négyszáz adag halászlét osztottak szét a magyarkanizsaiak között vasárnap. A helyi Városháza előtti téren sorban várták a friss ételt az érdeklődők.

Az ételből mindenkinek jutott. Volt, aki a helyszínen fogyasztotta el, de többen vittek haza, a családjuk számára is.

Kiss Éva kisnyugdíjas. Azt mondja, nagy segítség neki és családjának, hogy halászlé kerülhetett az asztalra karácsony böjtjén. „Valahol azt is látom belőle, hogy szép gesztus, hogy a rászorulóknak, a rászorulókon segítenek egy kicsikét, hogy könnyebb legyen, szebbé tegyék az ünnepüket.”

A magyarkanizsai Helyi Közösség szervezésében mintegy négyszáz adag halászlét osztottak ki, kenyérrel és tésztával. A halászlé hozzávalóit magánvállalatok és magánszemélyek mellett a helyi közösség és a községi önkormányzat biztosította. Lackó Róbert, tanácselnök, Magyarkanizsa HK: „Egy összefogásról van szó, ami hát ilyen ünnepi. Ünnepek közepette már... Hiszen ma már az ebédet fogyasztja ebben az időben minden család otthon. Sokan kijöttek segíteni nekünk, és én nagyon hálás vagyok ezeknek az embereknek, és remélem, hogy egy kissé ezeknek az embereknek, akik itt várnak erre az egytálételre, valamennyivel szebbé tudjuk tenni ezt a karácsonyt.”

A száz kilogramm halból készült halászlét a felsőhegyi Ősz Szabó Imre, az Első Fehér Asztal Lovagrend vezetője, több főzőverseny zsűrielnöke készítette el.

Magyarkanizsa
ételosztás
halászlé
karácsony

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.