Ugrás a tartalomra

Hatalmas felháborodást váltott ki a sírrongálás Kishegyesen

2020.05.24
15:35
2020.05.24
17:39
Forrás
Pannon RTV
Az elkövetőt 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték. Bűnvádi feljelentést tesznek ellene - áll a rendőrségi közleményben.

Több emlékművet és fakeresztet is megrongáltak a kishegyesi Nyugati-temetőben. Az anyagi kár jelentős. A helyiek eddig soha nem látott mértékű rongálásról számoltak be.

A temető bejáratánál kettétört fakereszt jelzi a péntek esti rongálás nyomait. Zabos Tibor nagyszüleinek nyughelyét is megrongálták. A sírkövet kidöntötték a helyéből, annak egy része pedig apró darabokra tört. „Az anyagi kár méretéről nem tudok mit mondani, mivel még nem beszéltünk róla, nem néztünk utána. A lelki fájdalom az, ami a nagyobb. Feljelentés megtörtént, úgy hallottam, hogy el is fogták az elkövetőt. Ennyit tudok egyelőre.”

A példátlan sírrongálás hatalmas felháborodást váltott ki a helyiek körében. Többségük a közösségi oldalakon, illetve a sajtón keresztül értesült az esetről. Vasárnap délelőtt is sokan mentek ki a temetőbe felmérni az okozott kárt. Sándor István, községi tanácstag, Kishegyes: „Mindenki számára felháborító, lesújtó, megbotránkoztató és nemcsak az érintettek számára, akiknek anyagi káruk, eszmei káruk lett, hanem az egész közösség számára. A tegnap a délelőtti órákban 5-6 magánszemély, valamint a temetőt működtető közvállalat is feljelentést tett. Az anyagi kár azt kell, hogy mondjam több ezer euró értékű lehet.”

Az esetet megelőzően a temetőhöz közeli utcákban is randalíroztak - számolt be róla a községi tanácstag. Mint mondta, a szemtanúk feljelentést tettek, ez vezethette nyomra a rendőrséget is.

A kishegyesi temetőben összesen 16 emlékművet, illetve 4 fakeresztet rongáltak meg. Az elkövető lábnyomai a sírbolt tetején még mindig látszanak és mellette is, ahogy megpróbálta lerúgni a fejfát. Egyébként a rendőrség közleménye szerint a helyi illetőségű, húsz éves Sz.Sz.-t már letartóztatták. Jelenleg 48 órás előzetes letartóztatásban van.

Kishegyes
sírrongálás
temető

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.