Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Molnár Ádám

A határ menti régióban rejlő lehetőségek

2022.11.23
13:37
2022.11.23
18:03
Forrás
Pannon RTV
A határ menti régióban esedékes befektetési lehetőségekről tartottak ma tájékoztató konferenciát magyarországi vállalkozók, befektetők számára Horgoson.

A Magyarkanizsa községbeli határ menti településen rengeteg lehetőség van elsősorban ipari és idegenforgalmi területen, ezeket ismertették az eseményen.

Horgos vonatkozásában számos befektetési lehetőség van. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt közötti koalíciós szerződésben helyet kapott, hogy a horgosi ipari övezet területén kialakítanak majd egy többfunkciós terminált.

Vass Zoltán, mezőgazdasággal megbízott tag, Magyarkanizsai KT: „Elsődlegesen ez a legfontosabb, hogy megépüljön ez a terminál, aminek jelen pillanatban a tervezése zajlik, de mindemellett beszélünk azokról a lehetőségekről, hogy merre fele gondoljuk mi, hogy merre fele kellene bővíteni az ipari területek számát, valamint néhány nem működő vendéglátóhelyet fogunk felkínálni, néhány épületet, amit úgy gondolunk, hogy a határ közelsége miatt jól kihasználható lenne.”

A lehetőségek adottak Magyarkanizsa községben és az önkormányzat is teljes vállszélességgel kiáll a befektetők mellett - mondja Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert. „Az önkormányzat nyitott a befektetések támogatására, akár háttérlogisztika alapján, akár irodai háttérmunka alapján, vagy akár csak az ügyintézés útvesztőjében való eligazodás támogatása terén, hogy az minél gyorsabb legyen és megoldódjon, de maga a munkahelyteremtés a vállalkozókon múlik.”

Az energetika, a geotermikus energia felhasználásának lehetőségei, valamint az agrárium területén is komoly befektetések valósulhatnak meg a határ menti övezetben.

Bányai Gábor, Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Szeged: „A turizmust szoktuk még emlegetni, amelyik egy olyan lehetőséget kínál az Alföld ezen magyarországi és vajdasági részén nagyon szép természeti adottságokat lehet találni. Ezeknek a kihasználtsága a mai napig még közelít inkább a minimumhoz, mint a maximumhoz.”

A magyarországi befektetők a konferenciának köszönhetően tájékozódhattak az itteni széles körű lehetőségekről.

Magyarkanizsa
Horgos
határ menti települések
fejlesztés
befektetés
turizmus
Fejsztámer Róbert
Vass Zoltán

Most

15:53, Frissítve: 17:28

Élő könyvtár az óbecsei Than Emlékházban

Második alkalommal szerveztek élő könyvtárt az óbecsei Than Emlékházban: a rendezvényen az élő könyveket diszkriminált, sérült vagy egyéb hátrányos helyzetben élő gyerekek és felnőttek személyesítették meg.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.